Az Anfineo 2020 Kft. fejlesztéséhez kapcsolódó cikksorozatunk legutóbbi írásában már jeleztük, hogy a reumatológusok nem foglalkoznak a születéskori vagy a sérülés által szerzett szemmellátható deformitások rehabilitációs lehetőségeinek vizsgálatával, és nem végeznek műtéti beavatkozásokat, helyreállító-sebészeti feladatokat.
A reumatológus a testi vázrendszert – a gerinc, a csigolyák, a porckorongok, a végtagcsontok, az ízületek, és az ízületmozgató szalagok, inak és izmok együttesét – annak az orvosnak a kondíciójával nézi, aki főként a lassú, hosszas testromlási folyamatok enyhítésének, megfékezésének az adott esetekhez igazítható módjait törekszik alkalmazni. Másszóval: kiemelten a krónikus tartó- és mozgásszervi betegségek ismerője. Krónikus betegség középkorú, sőt fiatal embereket is sújthat, de a reumatológiai betegkör nagyobb hányadát idős emberek alkotják, akiket már elért vagy fenyeget az ízületi elfajulás. Lehetséges, hogy a krónikus kórhelyzeten is javíthat egy-egy műtét, ennek végső elbírálására azonban a beteget ortopédushoz kell irányítani.
Akut panasz is akad azért, amely a reumatológusra tartozik, ilyen az idegbecsípődés, noha ennek nagyfokú hajlama már más kategória. A lumbágó (derékzsába, amelyet a kötő- és támasztószövetek és inak hosszasan összeszedett mikrosérülései okoznak) és az isiász (ülőidegzsába) mindig reumatológiai baj. Az autoimmun megbetegedés (amikor az immunrendszer támadólag fordul valamely nem abnormis struktúra ellen) nem mindig az, de számos esetben reumatológust (is) kíván, aki tudatában van, hogy allergikus és hormonális összefüggések is fennállnak. A krónikus derékfájás nem eleve csak lumbágó lehet. Reumatikusak még a krónikus hát-és nyakfájások is. Az izmok rugalmasság-vesztése, az ízületi folyadék csökkenése – máskor épp a túlerőltetés miatti folyadéknövekmény, amely gyulladással jár – , aztán a porckopás, a csontritkulás: mind jellegzetesen reumatológiai tényezők. Az összefoglaló kór-elnevezés, a reuma egyike az olyanféle hagyomány-kifejezéseknek, amelyek nem valami sokatmondóak vagy találóak. Az antik görögből örökölt „rheuma” szó legeredetibb jelentése: „nedv” – amint azt is tudni lehet, úgy gondolták valaha, hogy minden betegség benső nedv-megromlásokból adódik. Ironikus módon a köszvény (ha a láb nagyujján jelentkezik: podagra) épp azért más ízületi nyavalya, mint amit reumának szoktunk nevezni, mert itt csakugyan bizonyos nedv-megromlás a közvetlen ok: húgysavkristályok vérbeli lerakódása okozza (speciális anyagcserezavar).
A reumatológiai kezelés eszközei: az okfeltárás nyomán adódó táplálkozási és egyéb szokás-módosítási útbaigazítások, gyógyszeres arzenál gondosan választékos alkalmazása, helyi szteroid injektálás, műszaki-felszereléses fizikoterápia (sínezés, hűtés, lézer stb.), gyógytorna, gyógymasszázs, gyógyfürdőztetés.
—
A mozgásukban tartósan korlátozott beteg esetében globális, népegészségügyi probléma a felfekvés (decubitus). A nyomási fekély kialakulásának egyik közvetlen oka, hogy az alátámasztott testtájakon a bőr folyamatos nyomásnak van kitéve, ami gátolja a terület normális vérkeringését, így az alatta lévő szövetek oxigén- és tápanyagellátása romlik. Megfelelő megelőző kezelések hiányában ez szövetelhaláshoz, azaz fekélyek kialakulásához vezet. A kialakult fekély veszélyes és nagy mértékben rontja a beteg életminőségét, kezelése pedig nehéz és költséges.
A felfekvések kialakulásával szemben szisztematikus megoldást a mozgatás és nyomáspontok változtathatósága jelent. A „SmartForm” ülő- és fekvőbútor rendszer előnye más antidecubitus termékekkel szemben, hogy ezt a feladatot egy olyan rendszer látja el, melynek a beteggel érintkező része egy vezérelhető mozgást végző rugalmas, szegmentált kialakítású felület. Az anatómiai szempontok szerint kialakított szegmensek összehangolt és szabályozható térbeli mozgatása nem kompresszorral, hanem egy szoftveres vezérlővel ellátott elektromechanikus szerkezettel történik. Az ülő- illetve fekvőfelület által végzett mozgás vezérlése egy szoftveres kezelőfelületen kiválasztható előre definiált programok segítségével történik. A mozgatható felületű matrac a felfekvéses területek váltakozó erővel történő terhelése mellett megkönnyítheti a beteg mozgatását is és a beteg egy adott pozícióban történő megtartását.
Az eszköz a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.
Kapcsolódó oldalak:
Anfineo
—
Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom