A könnyebb esetű hátfájásokról

Anfineo Hungary SmartformAz Anfineo 2020 Kft. fejlesztéséhez kapcsolódó cikksorozatunk gerincproblémákkal foglalkozó blokkjában eddig is bármelyik írást illett volna azzal kezdenünk, amivel most a hátfájdalmakról szóló szakaszt fogjuk bevezetni. Mégis, azért éppen ide illesztjük ezt a néhány megállapítást, mert a hátfájási eseteknél a legfeltűnőbb az olyan kellemetlenségek nagy aránya, amelyek még nem kívánnak orvosi kezelést, amikor tehát a panaszok jelentősen ritkíthatók vagy elmulaszthatók csupán a páciens önmoderációs elszántsága által. Egyszer már nyomatékkal ki kell tehát mondanunk: mindenki számára, akinek egyáltalán értelmezhető ez a figyelmeztetés, kétségkívül tanácsos megtanulnia a helyes ülő, álló, fekvő testtartás és a helyes felkelés, hajolás, emelés módváltozatait, egyben megtanulnia azonosítani a helyteleneket. Mindezek haszna többszörös: bár a prevenciós érték tűnik a legnagyobbnak és legfontosabbnak, azért korántsem mindegy az sem, hogy akinek jó mozgásszokásai ellenére valamilyen fokú és típusú gerincbetegsége támad, tudja-e, és érzékeli-e, hogy viszonylagosan hogyan közelítheti tartását, mozgását mégiscsak az optimumhoz, bizonyos mozdulatokat mely másik helyettesíthet a legkisebb veszéllyel stb.

A hát fájdalma
A hát fájdalom kisugárzása

Legalább a minimum már kiskorunkban belénk kéne vésődjék: az álló helyzetben és járással töltött napi időnk túlnyomó részét egyenes háttal és haskiengedés nélkül, emelt fővel kell töltenünk, hosszabb egyhelyben állásnál pedig váltogatni kell a testsúlyterhelést a jobb és a ballábon. Ami épp a helyes ülést illeti – ennek egyes részleteiről volt már szó, a PC-használatról szóló cikkünkben – ,  az is a minimumhoz tartozik, hogy elmondjuk: égen-földön nem létezik olyan helyes üléstartás, sem olyan ergonomikus bútor, amely egyszerűen semmissé tehetné az állandóan ülve végzett (egyben napról napra sokórás) munka és egyáltalán a mozgásszegénység testünkre káros voltát. Így hát, aki rendszeres ülőmunkát végez és hátfájási panaszai nyomán (pontosabban, az idevágó vizsgálatok eredményeképpen) nem kap gyógyszert, nem kap kezelési beutalót, és különösebb figyelmeztetést sem, ennek is örülhet – bár van jobb eset, mindjárt szólunk róla – ,  mert ez azt jelenti, még van valamennyi ideje a túl sok ülés ellenében kitalálni valamit azelőtt, hogy jól kivehető kedvezőtlenségek jelennének meg a gerincröntgenjén.  A stressz is lehet döntő hátfájási tényező. Állandósítja a nyak vállövi izmainak feszülését, amelyek esetleg a sok ülés miatt amúgyis ritkán volnának lazák (stressz nélkül is gyakran le volnának tapadva). Ezzel izomegyensúly-borulás áll elő, amelyet a hátunk is megszenved. Természetesen jobban járunk, ha a szakorvos, aki megnyugtató gerincleletet ad, mégis gonddal foglalkozik hátfájásainkkal, hiszen kitűnő izomlazító, vagy épp izomnyújtó gyógytornák léteznek. Máskor azzal tesz jót a még nem beteg panaszosnak, ha megérteti vele: érdemes megküzdenie a mondjuk, tízszázalékos súlycsökkenésért, mert hátfájásai valószínűleg már akkor megszűnnének, nem szólva az elhízottság általános egészségi veszélyfokáról.

SmartForm Anfineo HungaryA mozgásukban tartósan korlátozott beteg esetében globális, népegészségügyi probléma a felfekvés (decubitus). A nyomási fekély kialakulásának egyik közvetlen oka, hogy az alátámasztott testtájakon a bőr folyamatos nyomásnak van kitéve, ami gátolja a terület normális vérkeringését, így az alatta lévő szövetek oxigén- és tápanyagellátása romlik. Megfelelő megelőző kezelések hiányában ez szövetelhaláshoz, azaz fekélyek kialakulásához vezet. A kialakult fekély veszélyes és nagy mértékben rontja a beteg életminőségét, kezelése pedig nehéz és költséges.

A felfekvések kialakulásával szemben szisztematikus megoldást a mozgatás és nyomáspontok változtathatósága jelent.  A „SmartForm” ülő- és fekvőbútor rendszer előnye más antidecubitus termékekkel szemben, hogy ezt a feladatot egy olyan rendszer látja el, melynek a beteggel érintkező része egy vezérelhető mozgást végző rugalmas, szegmentált kialakítású felület. Az anatómiai szempontok szerint kialakított szegmensek összehangolt és szabályozható térbeli mozgatása nem kompresszorral, hanem egy szoftveres vezérlővel ellátott elektromechanikus szerkezettel történik. Az ülő- illetve fekvőfelület által végzett mozgás vezérlése egy szoftveres kezelőfelületen kiválasztható előre definiált programok segítségével történik. A mozgatható felületű matrac a felfekvéses területek váltakozó erővel történő terhelése mellett megkönnyítheti a beteg mozgatását is és a beteg egy adott pozícióban történő megtartását.

Az eszköz a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó oldalak:
Anfineo
A nyaki gerincszakasz gyógykezelése
A nyaki gerincszakasz-bántalmak diagnosztikájáról
A gerinckopás kezdeteiről
A haladott gerinckopás
A gerinc funkciói
A gerincműködés közelebbről
A gerincvonal hajlatai

(X)

Európai Unió Európai Szociális Alap

A nyaki gerincszakasz gyógykezelése

Anfineo Hungary SmartformAz Anfineo 2020 Kft. fejlesztéséhez kapcsolódó cikksorozatunk legutóbbi írását azzal fejeztük be, hogy történetesen épp az úgynevezett nyakszirti blokk tekintetében hangsúlyoztuk a (máskor nem kevésbé szükséges) röntgenkép fontosságát.  Érdemes ehhez némi részletezőbb indoklást is fűzni. A tennivalók és sorrendjük megválasztásához meg kell állapítani, nincsenek-e jelen fertőzési vagy más kórjelek az akut problémajegyek mellett, illetve mennyiben állapíthatók meg amúgyis fennálló reumatikus fogyatkozások. Arra is figyelni kell, nem következett-e be az elfekvésnél – vagy, ha a bénító fájdalmi helyzetet egyéb idézte elő, akkor annál a végbement rossz mozdulatnál – csigolyatörés, mert ez nemcsak külső csapás eredménye lehet, hanem másféle következmény, trauma-okozat is.

nyaki gerincfájdalom
Nyaki gerincfájdalom

A bőven leggyakoribb eset az, amikor nem ennyire bonyolult a röntgenfelvételen kiütköző helyzetkép, és a gond egyszerűen abban áll, hogy az egyik nyakcsigolya rácsúszott a másikra, blokkolva a köztük lévő idegeket. Az ezzel járó kínos izomösszehúzódás azonnal enyhíthető –  gyógyszerbevitellel –, ám a fő teendő a csigolyák helyreigazítása. A régi csontkovácsok tapogatás után ugyanazzal az egyengető-ropogtató kézműködéssel nyúltak az abnormisan szétálló és az abnormisan összecsúszott, valamint az ép csontkorpuszú és a repedezett csigolyákhoz. A jelen szakképzett gyógymasszőrei azonban tudják, hogy a kockázat az ő csigolya-igazgató munkájuknál túlontúl nagy akkor, ha nem történt röntgenképi tájékozódás, illetve nem állnak rendelkezésre adatok a páciens vérnyomásáról, a csontritkulás fokáról, a gyulladási mértékről. A csigolya-rendezés, vagy ennek egy-egy fázisa, mozzanata a körülményektől függően olyan rendkívüli körültekintést és ebbéli járatosságot, gyakorlottságot is megkívánhat, hogy már nem is gyógymasszőr-feladatról, hanem szinte ortopéd műtétről kell beszélni. A csigolya-helyretételt megkönnyítő izomlazítást egyébként vegyi beavatkozás nélkül is el lehet érni – ez az akupresszúrás megoldás. (Nyakcsigolya- illetve nyakszirtizom-ügyeknél a fő akupunkturális hely a kéz szélén található, a kisujjtól alább, közelebbi meghatározását az ötödik kézcsonthoz történő viszonyításával adják meg.)

Nyaki gerincszakasz
Nyaki gerincszakasz tornája

A gerinc nyaki szakaszáról lévén szó, még egy ilyen vázlatos összefoglalásban sem hagyhatjuk említetlenül az idetartozó problémák arteriális bonyolódásának fokozott esélyét. A nyaki gondokkal összefüggő szédülés-hullámokért általában megoszlik a felelősség egy sor tényező közt, amelyek a belső fül egyensúlyszervére és az agyi központra hatnak. A reggeli fekvőszédülést tapasztalóknak, azonkívül, hogy gyógytornára, illetve lökéshullám-terápiára járnak, tanácsos magasított párnát használniuk, hiszen az alacsonyan fekvő fejnél a nyak gyakorlatilag mindig hátrahajlik, a keringést szűkítve. A nyakmeszesedés zavaró tüneteit visszavetheti, a folyamatot megállíthatja, ha a nyak kámforos-mentolos krémmel történő napi bedörzsöléséhez és az esti nyakmelegítő-használathoz (ha gyulladatlan a nyak) némi életvitel-módosítás és rendszeres nyaktorna (átmozgatás) társul, illetve ha az ülő- és fekvőbútorok állapota és alakzata iránt fokozott figyelemre váltunk. A porckorong-operációk baj-megszüntető sikere nagy arányú.

SmartForm Anfineo HungaryA mozgásukban tartósan korlátozott beteg esetében globális, népegészségügyi probléma a felfekvés (decubitus). A nyomási fekély kialakulásának egyik közvetlen oka, hogy az alátámasztott testtájakon a bőr folyamatos nyomásnak van kitéve, ami gátolja a terület normális vérkeringését, így az alatta lévő szövetek oxigén- és tápanyagellátása romlik. Megfelelő megelőző kezelések hiányában ez szövetelhaláshoz, azaz fekélyek kialakulásához vezet. A kialakult fekély veszélyes és nagy mértékben rontja a beteg életminőségét, kezelése pedig nehéz és költséges.

A felfekvések kialakulásával szemben szisztematikus megoldást a mozgatás és nyomáspontok változtathatósága jelent.  A „SmartForm” ülő- és fekvőbútor rendszer előnye más antidecubitus termékekkel szemben, hogy ezt a feladatot egy olyan rendszer látja el, melynek a beteggel érintkező része egy vezérelhető mozgást végző rugalmas, szegmentált kialakítású felület. Az anatómiai szempontok szerint kialakított szegmensek összehangolt és szabályozható térbeli mozgatása nem kompresszorral, hanem egy szoftveres vezérlővel ellátott elektromechanikus szerkezettel történik. Az ülő- illetve fekvőfelület által végzett mozgás vezérlése egy szoftveres kezelőfelületen kiválasztható előre definiált programok segítségével történik. A mozgatható felületű matrac a felfekvéses területek váltakozó erővel történő terhelése mellett megkönnyítheti a beteg mozgatását is és a beteg egy adott pozícióban történő megtartását.

Az eszköz a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó oldalak:
Anfineo
A nyaki gerincszakasz-bántalmak diagnosztikájáról
A gerinckopás kezdeteiről
A haladott gerinckopás
A gerinc funkciói
A gerincműködés közelebbről
A gerincvonal hajlatai

(X)

Európai Unió Európai Szociális Alap

A haladott gerinckopás

Anfineo Hungary SmartformAz Anfineo 2020 Kft. fejlesztéséhez kapcsolódó cikksorozatunkban legutóbb a gerinckopáshoz vezető leggyakoribb hatásokat mutattuk be. A mostani alkalommal azokat a fejleményeket ismertetjük, amelyek a még nem nagymérvű gerinckopás súlyosbodási következményeiként jelentkeznek akkor, ha a gerincállapotot kedvezőtlenül befolyásoló porckorong-, szalag-, ízületi és izomfolyamatok tudatos fékezésére, ellensúlyozására még sokáig nem kerül sor.

                  Bármelyik gerincszakasz fájdalmat okozó problémája többé-kevésbé kihat a többi gerincszakaszra, vagyis a gerinc egészére, így a kezeletlenül viselt eredeti probléma a visszahatások nyomán hirtelen fölöttébb megsúlyosbodhat. Fennáll azonban olyan veszély is, különösen idős korban, hogy bizonyos, már súlyosabbfajta elváltozások nem járnak együtt észlelhető fájdalommal, csak amikor már még nagyobb a baj. Ilyen folyamat indul meg már a mérsékelt fokú öregkori csontritkulásnál is: a csigolyatesteken aprócska repedések keletkeznek, piciny törések támadnak, amelyek siettetik a mészlerakódást is. Utóbb egyes csigolyatestek így egészen kijönnek a formájukból anélkül, hogy időközben a test határozott fájdalomjelzéseket adott volna.

Gerincfájdalom
A gerinckopás jelei, fájdalompontok

                  A porckorong-kopás, amely jóval fiatalabbaknál is fenyeget – kiváltképp a 30. életév betöltésén túl –,    csökkenti a porckorongok magasságát, ezáltal pedig a csigolyaközi távolságokat, így a csigolyaközi, hátsó kisízületek porcai is kopnak, az ízület könnyebben sérül, rándul meg, az ízületet könnyebben éri gyulladás, ezzel is összefüggésben nagyobb lesz a csigolyaközi izmok megnyúlásának, vagy épp kellemetlen megrövidülésének esélye. Megnyúlhat az a hátsó szalag is, amely a gerinc szinte egész hosszában végighúzódik. Az ellapult porckorong belső, kocsonyás része megkisebbedik, külső része túlkeményedik és feltöredezik. A belső mag el is mozdul, hátrafelé, előrefelé vagy oldalt. Bár a külső rostos rész ettől még nem azonnal engedi kitüremkedni az belső állományt, a porckorong ki- vagy előboltosulhat úgy, hogy a kilépő ideggyökre panaszt okozó nyomás nehezül, és komprimálódhat a hátsó szalag, illetve ízületi felszínek is.

Gerincoszlop gerincfájdalom
A gerincoszlop

              Ez a stádium még nem maga a   gerincsérv – vagy porckorongsérv – de annak már az előszobája. Gyógytorna, gyógyfürdő, fizikoterápia, gyulladáscsökkentő és izomlazító gyógyszerek szedése már mindenképp esedékes, még ha a későbbi stádiumok, morfológiai elváltozások közt is akadnak még olyanok, amelyeket csupán az ortopédusok és reumatológusok egy része nevez gerincsérvnek, számos kollégájuk terminológiája más esettípusokra tartja fenn ezt az elnevezést.

SmartForm Anfineo HungaryA mozgásukban tartósan korlátozott beteg esetében globális, népegészségügyi probléma a felfekvés (decubitus). A nyomási fekély kialakulásának egyik közvetlen oka, hogy az alátámasztott testtájakon a bőr folyamatos nyomásnak van kitéve, ami gátolja a terület normális vérkeringését, így az alatta lévő szövetek oxigén- és tápanyagellátása romlik. Megfelelő megelőző kezelések hiányában ez szövetelhaláshoz, azaz fekélyek kialakulásához vezet. A kialakult fekély veszélyes és nagy mértékben rontja a beteg életminőségét, kezelése pedig nehéz és költséges.

A felfekvések kialakulásával szemben szisztematikus megoldást a mozgatás és nyomáspontok változtathatósága jelent.  A „SmartForm” ülő- és fekvőbútor rendszer előnye más antidecubitus termékekkel szemben, hogy ezt a feladatot egy olyan rendszer látja el, melynek a beteggel érintkező része egy vezérelhető mozgást végző rugalmas, szegmentált kialakítású felület. Az anatómiai szempontok szerint kialakított szegmensek összehangolt és szabályozható térbeli mozgatása nem kompresszorral, hanem egy szoftveres vezérlővel ellátott elektromechanikus szerkezettel történik. Az ülő- illetve fekvőfelület által végzett mozgás vezérlése egy szoftveres kezelőfelületen kiválasztható előre definiált programok segítségével történik. A mozgatható felületű matrac a felfekvéses területek váltakozó erővel történő terhelése mellett megkönnyítheti a beteg mozgatását is és a beteg egy adott pozícióban történő megtartását.

Az eszköz a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó oldalak:
Anfineo
A gerinckopás kezdeteiről
A gerinc funkciói
A gerincműködés közelebbről
A gerincvonal hajlatai

(X)
Európai Unió Európai Szociális Alap

A gerinckopás kezdeteiről

Anfineo Hungary SmartformAz Anfineo 2020 Kft. fejlesztéséhez kapcsolódó cikksorozatunk utóbbi néhány írásában a normális gerincműködésről adtunk többszempontú képet. Most rátérünk a tipikus gerincproblémák sorravételére, egyelőre nem a gerincszakaszok/testszakaszok rendjét követve, hanem átfogó összefüggések szerint (a gerinc-összkép különböző fokú zavarai, a csigolyák, porcok állapota, az általános csontozati és izomállapot, az érrendszeri funkciók kérdései).

Gerincoszlop gerincfájdalom
A gerinc hajlatai

              A gerinc olykori kiegyenlítetlen terhelése, de különösen a rendszeres félreterhelés (akár csupán rossz testtartási szokások által), vagy egyáltalán, huzamos túlterhelése (akár csupán elhízás által) igencsak próbára teszi a csigolyák közti apró puffereinket, a gerincrázkódás-csillapító porckorongokat, amelyek fiatal korban is elváltozhatnak, akár komoly panaszokra adva okot. Például az ágyéki porckorongokra ható nyomás már üléskor is számottevően nagyobb, mint álláskor – nem jó naphosszat csak üldögélni. Ha pedig előretartott karokkal, előredöntött felsőtesttel emelünk fel valami súlyosabb holmit (mondjuk, mert nem akarjuk megkerülni a fotelt, díványt, padot, ami köztünk és az emelendő tárgy közt van), az említett nyomás már két és félszerese a pihenőállás-korinak. Minthogy a porckorongok a késő-középkorúaknál és az idős korba lépőknél mindenképpen vesztenek már rugalmasságukból, így határozottabban kopnak, így korántsem mindegy, hogy életünk során addig mennyit rongálódtak, hiszen, ha nem sokat, az életkori okból némileg megkopó porckorongokkal is még sokáig jól tudunk lehajolni stb.

Gerincfájdalom
A gerinckopás jelei

             Írtunk már arról, hogy az egyes porckorongok csigolyák-közti helyzetét szalagok szabályozzák, de még nem említettük, hogy a szalagok az inaknál (az izmok csont-kötelékeinél) jóval nyúlékonyabbak. Nyúlékonyságuk kétféleképpen értendő, a rugalmas formamódosulás és visszamódosulás jelentésében is, de sajnos a másik jelentés szerint is: ha tehát túlerőltető módon visszaélünk testünk mozgékonysági lehetőségeivel, akkor szalaglazulás, rögzülő szalagmegnyúlás lesz az eredmény, amelyet izomzatunknak kell ellensúlyoznia. Ha sportizomzatunk van, a szalaglazulások nem feltétlen okoznak gondot – de mi lesz, ha tízegynéhány vagy huszonöt év múltán izomzatunk lappadni kezd? Gerincünknek annál jobb, minél inkább megtalálja a különféle napközbeni mozgások során az épp adott mozgásfajtához képest a függőleges helyzet viszonylagos közelségét. Medencénk állásának – hogy hogyan tartjuk a medencénket – ebben nem kis szerepe van, de a helyes tartáshoz szükség van a csípő körüli izmainkra is, amint egyáltalán a gerincmozgáshoz szükség van két ellentétes dinamikájú izomcsoport – hátizmok, hasizmok – összehangolt működésére. Elég ha csak a hátizmainkkal, vagy csak a hasizmainkkal támad baj (például görcsállapot), megszűnik az izomegyensúly és már fokozódik is az ágyéki görbületünk – de lehet, hogy az izomfájdalmat épp a még kényszer nélkül túl görbén tartott ágyék idézte elő. Mindenesetre a gerinckopás – illetve az idő előtti gerinckopás elkerülése – nagy mértékben izomállapoti kérdés is.