Homokzsákvarró üzemet adtak át Bolhón

Homozsákvarró üzem Bolhón DDVIZIG

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 2024. március 6-án ünnepélyes keretek között avatta fel és indította el – az országban egyedülálló – homokzsákvarró üzemét.

A vízügyi ágazat alapfeladata közé tartozik az ár- és belvízvédekezés, melyhez éves szinten – a védekezések függvényében – több millió homokzsák felhasználása történik.

A Homokzsákvarró üzem átadása Bolhó DDVIZiG
Réthy Pál a BM közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára átadja ez első homokzsák rendelést Bencs Zoltánnak, a DDVIZIG igazgatójának

A homokzsákból jelentős védelmi készletekkel kell rendelkezni a bel- és árvízvédelemben, valamint annak a felhasználást követő mielőbbi pótlása a vízügyesek feladata. Ennek megkönnyítése és költséghatékonyabbá tétele érdekében a DDVZIG homokzsákvarró üzeme látja el mostantól a teljes hazai vízügyi ágazatot védekezési homokzsákokkal.

A hivatalos átadón részt vett és köszöntőt mondott Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára, Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója, Nagy Csaba országgyűlési képviselő, a Dél-dunántúli Területi Vízgazdálkodási Tanács elnöke, Biró Norbert, a Somogy Vármegyei Közgyűlés elnöke, valamint Bencs Zoltán, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója, a Magyar Hidrológiai Társaság Baranya Vármegyei Területi Szervezetének elnöke.

Az Igazgatóság vezetőjétől, Dencs Zoltántól megtudtuk: „A homokzsákgyártás megvalósítására a DDVIZIG vagyonkezelésbe vette át a Somogy vármegyei Bolhón található, egykori határőr laktanya épületét, melyet a 2023. augusztus 1. és 2024. február 29. között megvalósult Országos Közfoglalkoztatási Mintaprogram keretében újított fel, 11 fő közfoglalkoztatott bevonásával. A munkálatok jelentős része külső vállalkozó bevonásával történt.”

A Kínából beszerzett automata gépsort – mely naponta körülbelül 10.000 homokzsák előállítására alkalmas – nemzeti színű szalag átvágása után mutatták be a meghívott vendégeknek.

Zsákvarró üzem gépsora
A bolhói zsákvarró üzem gépsora

Az ünnepélyes átadón a meghívottak bejárhatták a felújított épületet, valamint megtekinthették az előcsarnokban azt a fotókiállítást is, ahol végig lehet követni az épület felújításának mozzanatait, a kezdetektől napjainkig.

„Az Országos Közfoglalkoztatási Mintaprogram második ütemében – mely 2024. március 1. és augusztus 31-ig tart –, a homokzsákok biztonságos tárolása és raktározása számára egy különálló, acél tartószerkezetű (könnyűszerkezetes) csarnok épület felépítését tervezik, továbbá a szállításhoz, rakodáshoz megfelelő rámpa, bekötőút kiépítésére kerül sor.

A hosszú távú elképzelések a homokzsákgyártás mellett az, hogy a Fonyódon jelenleg is működő betonelem gyártást Bolhóra helyezzük át, ezzel további munkalehetőséget teremtve a településen, illetve annak térségében.”

Forrás: DDVIZIG, Fotó:  Bencs-Drahos Olga / DDVIZIG

Kapcsolódó oldal:
Közösségi faültetés az Ős-Dráva projekt területén

Közösségi faültetés az Ős-Dráva projekt területén

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (DDVIZIG) munkatársai 1600 nemesnyár facsemetét ültetettek el 2024. március 5-én, az Ős-Dráva projekt fenntartási területén.

Faültetés az Ős-Dráván a DDVIZIG munkatársaival
Közösségi faültetés a DDVIZIG munkatársaival

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság történetében ez az első ilyen kezdeményezés, ahol a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetével együttműködve – az egyetem jóvoltából –, egy több klónból álló nemesnyár fajtakísérletben is részt vettünk a fásítási program által.

Az Ős-Dráva projekt két mintaterületét fásítottunk be az 1600 db csúcsrügyes karódugvány elültetésével,- a Körcsönye-Sellyei-Gürü összekötő csatorna, valamint a Főcsatorna csőhídjához közel, a jobb és bal parton.

Erre azért van szükség, mert az Ős-Dráva projekt során Igazgatóságunk fenntartási területe nagymértékben megnövekedett. A gyors növekedésű fás szárú növényzet hamarabb képes a lombkorona záródást biztosítani, ezáltal a terület elgyomosodása, a lágyszárú növényzetborítottság jelentős mértékben – és nem utolsó sorban – természetes módon visszaszorítható.

A Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézete által végzett, több mint 70 éves múltra visszatekintő nyárnemesítési tevékenység fektette le a hazai modern nyárgazdálkodás alapjait.

Bár az ültetvényes nyárgazdálkodás céljai az elmúlt közel egy évszázadban nem változtak, annak körülményeire a folyamatosan változó szakmai elvárások mellett a változó környezeti tényezők is hatással voltak és vannak. A változó ökológiai feltételekhez több ponton szükséges alkalmazkodni: egyrészt a nemesnyár fák ültetésére alkalmas területek folyamatos vizsgálatával, valamint az újonnan szelektált fajtajelöltek változatos környezeti feltételek közötti tesztelésével is.

Az Intézet és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közötti együttműködés elsősorban az utóbbi területre összpontosít, vagyis az Igazgatóság által biztosított földterületeken az új nemesnyár fajtajelöltek növekedési vizsgálata történik majd meg. A kutatók kiválogatják azokat a fajtajelölteket, amelyek a későbbiekben mezővédő erdősávok, vagy utak melletti fasorok telepítésére is ajánlhatók lesznek.

Közösségi faültetés a DDVIZIG-nél
Faültetés a DDVIZIG munkatársaival

A vízügyesek ma is bebizonyították, hogy közösségi összefogásból és a közösség összetartó erejéből sikeres, új dolgok, akár erdők is születhetnek.

Forrás: DDVIZIG

Kapcsolódó oldal:
Közösségi faültetés
Homokzsákvarró üzemet adtak át Bolhón

A Magyar Posta különleges bélyegzőt használt Mikulás napján

A Pécsi Mikulás Postája
A Pécsi Mikulás Postája

Adventhez kapcsolódó képeslap- és bélyegbemutató várja a látogatókat Pécsett, a sokak által Postapalotának ismert, és egyben a Pécs 1 postának is helyet adó épület előterében.

A bemutató alkalmából a Mikulás-napot megelőzően maga a Pécsi Mikulás teljesített szolgálatot a Múzeumpostán, – besegítve a karácsonyi postai forgalom előkészületeibe, különös tekintettel a gyermekek által írt, és a részükre érkező levelek továbbítására. Gondosan ügyelt a pirosruhás ajándékosztó, hogy a kisbarátainak szánt válaszlevelek időben megérkezzenek.   

A Magyar Posta különleges postai bélyegzőt használt a Pécsi Mikulás Postáján. Az ünnepvárás alkalmából a bélyegző a Mikulás arcképének grafikus rajzolatát, valamint a Mikulás-nap elnevezést is hordozza.

A Mikulás bélyegzője Pécsett
Mikulás-nap Pécs – postai bélyegző

Az alkalmi kiállításon közel 130 évet átölelő, a karácsonyvárást és a karácsonyi tematikát felölelő képeslap és bélyegbemutató jelenik meg, melyek között két filatéliai érdekességgel találkozhatnak az érdeklődők. Az egyik, az idei évben 125 éve kiadott a világ első karácsonyi témájú bélyegének tartott kanadai bélyegek, és egy e bélyeggel bérmentesített eredeti levél is. A számunkra érdekesebb másik különlegesség az idén 80 éve, 1943-ban megjelent és az általunk a világ első karácsonyra kiadott, bibliai és karácsonyi témájú bélyegének tekintett karácsonyi sorozat. 

A világ első karácsonyi bélyege Kanada 1898
A világ első karácsonyi bélyege – Kanada

„A világ első karácsonyi bélyege” megjelentetését a kanadaiak maguknak tulajdonítják. Az 1898-ban kibocsájtott bélyegeket nem kifejezetten karácsony alkalmából adták ki, – hanem postai egységesítésként brit birodalmi pennys bérmentesítés karácsonyi bevezetéséről emlékeztek meg. Az új bélyegen egy világtérkép szerepelt, amelyen Nagy-Britannia területei voltak pirossal kiemelve.

A bélyegképre felkerült azonban az „Xmas 1898” felirat is.

Az első magyar karácsonyi bélyegkiadás
Az első magyar karácsonyi bélyegkiadás, 1943

A karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódóan, bibliai témájú karácsonyi bélyeget
 mi magyarok, pontosabban a Magyar Királyi Posta adott ki először. A három darabból álló sorozaton Jézus születéséhez kapcsolódó jelentek szerepelnek. Három címletet bocsájtottak ki, három eltérő színben, melyeken az angyali üdvözlet, a pásztorok és a királyok imádása szerepel képekkel. A bélyeget az eredetileg szobrász Tóth Gyula tervezte.

Karácsony bélyeg 2023
Karácsony bélyeg 2023

A Magyar Posta a 2023-as karácsonyi jókívánságok postára adásához alap- és speciális változatban bocsátott ki karácsonyi bélyeget. A bélyegképen ünnepi díszbe, karácsonyi hangulatba öltöztetett, képzeletbeli kisváros látképe tűnik elő. Az alapváltozat ötven bélyegképet tartalmazó ívben készült. Az öt bélyegképes kisívben készült speciális változat a fényt ünnepli. Különlegessége, hogy az alkalmazott nyomdatechnológia eredményeként a nyomatkép fémes hatású, csillog a fényben. Az idei karácsonyi bélyeget Vasvári Péter grafikusművész tervezte és a Codex Értékpapírnyomda Zrt. gyártotta.

Ajánlott oldalak:
A világ leghíresebb Mikulása 1750 éves
Pécsen most is kitesz magáért a Mikulás 
Pécsi Mikulás

Ismét versek hallhatóak a balatoni vasútállomásokon

Vers a porodon 

Szombattól ismét versek szólnak a Balaton-menti vasútállomásokon. A Balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesület Vers a peronon című kezdeményezése keretében magyar költők műveit színművészek előadásában élvezhetik az utazók.

A verselés idén is a nemzeti összetartozás napján kezdődik. Június 4-től szeptember 11-ig összesen 36 vers fog szólni a nyári hónapokban 27 Balaton-parti vagy -közeli vasútállomáson – közölte a MÁV Zrt. pénteken az MTI-vel.

Reményik Sándor nemzeti összetartozás napjához illő versét Dukay Nagy Ádám, Hartay Csaba, Romhányi József, Nemes Nagy Ágnes, Vajda János, Áprily Lajos, Petőfi Sándor, Kölcsey Ferenc, József Attila, Radnóti Miklós, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Tóth Árpád, Szálinger Balázs, Géczi János, Kemény István, Kemény Zsófi, Háy János, Hervay Gizella, Kántor Péter, Áfra János, Sohonyai Attila, Szabó Magda, Juhász Gyula, Szabó T. Anna, Földes Lívia és Vörösmarty Mihály költeménye követi a három hónap alatt.

A verseket Csuja Imre, Für Anikó, Gáspár Sándor, Halas Adelaida, Háy János, Holecskó Orsolya, Kálloy Molnár Péter, Korhecz Imola, Likó Marcell, Mihály Péter, Nagy Péter, Őze Áron, Szabó T. Anna, Szarvas József, Szálinger Balázs és Tóth Ildikó mondják el. A narrációt Kiss Ernő színművész adja, a hangmérnök Köves Marcell, a Hevesi Sándor Színház vezető hangmérnöke, a zenei szignált zongorán a 9 éves Czompó Botond adja elő.

Június 4-től szeptember 4-ig a keszthelyi, a vonyarcvashegyi, a badacsonytomaji, a révfülöpi, a zánka-köveskáli, a balatonakali-dörgicsei, a balatonfüredi, az alsóörsi, a balatonalmádi, balatonfűzfői, a balatonkenesei, a veszprémi, a zalaegerszegi, a sümegi, a tapolcai és a zirci állomáson hallhatóak versek.

Június közepétől szeptember 11-ig a balatonboglári, a balatonszemesi, a balatonszárszói, a balatonföldvári, a zamárdi, a balatonfenyvesi, a balatonmáriafürdői, a balatonlellei, a balatonaligai, a fonyódi és a siófoki állomáson lehet élvezni a költeményeket.

Forrás: MTI

Tizenhét éve az EU-ban

17 éve tagja Magyarország az Európai Unió Közösségének

Európai Unió és Magyarország zászlajaMagyarország 17 évvel ezelőtt, 2004. május 1-én csatlakozott az Európai Unióhoz. A csatlakozást 2003. április 12-én népszavazás előzte, mely alapján Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozását a választásra jogosultak 45,62 részvételi arányával volt eredményes, és az érvényesen szavazó választópolgárok 83,76%-a támogatta hazánk EU-ba történő belépését.

2004. május 1. napján csatlakozott még az EU-hoz Ciprus, Csehország, Észtország, Lettország, Lengyelország, Litvánia, Málta, Szlovákia és Szlovénia is.

Kapcsolódó oldalak:
Országszerte programokkal ünnepelik az Európa-napot
Elindult az Európai Hulladékcsökkentési Hét
Új uniós megállapodás az online tartalomszolgáltatások Európán belüli hordozhatóságáról

A könnyebb esetű hátfájásokról

Anfineo Hungary SmartformAz Anfineo 2020 Kft. fejlesztéséhez kapcsolódó cikksorozatunk gerincproblémákkal foglalkozó blokkjában eddig is bármelyik írást illett volna azzal kezdenünk, amivel most a hátfájdalmakról szóló szakaszt fogjuk bevezetni. Mégis, azért éppen ide illesztjük ezt a néhány megállapítást, mert a hátfájási eseteknél a legfeltűnőbb az olyan kellemetlenségek nagy aránya, amelyek még nem kívánnak orvosi kezelést, amikor tehát a panaszok jelentősen ritkíthatók vagy elmulaszthatók csupán a páciens önmoderációs elszántsága által. Egyszer már nyomatékkal ki kell tehát mondanunk: mindenki számára, akinek egyáltalán értelmezhető ez a figyelmeztetés, kétségkívül tanácsos megtanulnia a helyes ülő, álló, fekvő testtartás és a helyes felkelés, hajolás, emelés módváltozatait, egyben megtanulnia azonosítani a helyteleneket. Mindezek haszna többszörös: bár a prevenciós érték tűnik a legnagyobbnak és legfontosabbnak, azért korántsem mindegy az sem, hogy akinek jó mozgásszokásai ellenére valamilyen fokú és típusú gerincbetegsége támad, tudja-e, és érzékeli-e, hogy viszonylagosan hogyan közelítheti tartását, mozgását mégiscsak az optimumhoz, bizonyos mozdulatokat mely másik helyettesíthet a legkisebb veszéllyel stb.

A hát fájdalma
A hát fájdalom kisugárzása

Legalább a minimum már kiskorunkban belénk kéne vésődjék: az álló helyzetben és járással töltött napi időnk túlnyomó részét egyenes háttal és haskiengedés nélkül, emelt fővel kell töltenünk, hosszabb egyhelyben állásnál pedig váltogatni kell a testsúlyterhelést a jobb és a ballábon. Ami épp a helyes ülést illeti – ennek egyes részleteiről volt már szó, a PC-használatról szóló cikkünkben – ,  az is a minimumhoz tartozik, hogy elmondjuk: égen-földön nem létezik olyan helyes üléstartás, sem olyan ergonomikus bútor, amely egyszerűen semmissé tehetné az állandóan ülve végzett (egyben napról napra sokórás) munka és egyáltalán a mozgásszegénység testünkre káros voltát. Így hát, aki rendszeres ülőmunkát végez és hátfájási panaszai nyomán (pontosabban, az idevágó vizsgálatok eredményeképpen) nem kap gyógyszert, nem kap kezelési beutalót, és különösebb figyelmeztetést sem, ennek is örülhet – bár van jobb eset, mindjárt szólunk róla – ,  mert ez azt jelenti, még van valamennyi ideje a túl sok ülés ellenében kitalálni valamit azelőtt, hogy jól kivehető kedvezőtlenségek jelennének meg a gerincröntgenjén.  A stressz is lehet döntő hátfájási tényező. Állandósítja a nyak vállövi izmainak feszülését, amelyek esetleg a sok ülés miatt amúgyis ritkán volnának lazák (stressz nélkül is gyakran le volnának tapadva). Ezzel izomegyensúly-borulás áll elő, amelyet a hátunk is megszenved. Természetesen jobban járunk, ha a szakorvos, aki megnyugtató gerincleletet ad, mégis gonddal foglalkozik hátfájásainkkal, hiszen kitűnő izomlazító, vagy épp izomnyújtó gyógytornák léteznek. Máskor azzal tesz jót a még nem beteg panaszosnak, ha megérteti vele: érdemes megküzdenie a mondjuk, tízszázalékos súlycsökkenésért, mert hátfájásai valószínűleg már akkor megszűnnének, nem szólva az elhízottság általános egészségi veszélyfokáról.

SmartForm Anfineo HungaryA mozgásukban tartósan korlátozott beteg esetében globális, népegészségügyi probléma a felfekvés (decubitus). A nyomási fekély kialakulásának egyik közvetlen oka, hogy az alátámasztott testtájakon a bőr folyamatos nyomásnak van kitéve, ami gátolja a terület normális vérkeringését, így az alatta lévő szövetek oxigén- és tápanyagellátása romlik. Megfelelő megelőző kezelések hiányában ez szövetelhaláshoz, azaz fekélyek kialakulásához vezet. A kialakult fekély veszélyes és nagy mértékben rontja a beteg életminőségét, kezelése pedig nehéz és költséges.

A felfekvések kialakulásával szemben szisztematikus megoldást a mozgatás és nyomáspontok változtathatósága jelent.  A „SmartForm” ülő- és fekvőbútor rendszer előnye más antidecubitus termékekkel szemben, hogy ezt a feladatot egy olyan rendszer látja el, melynek a beteggel érintkező része egy vezérelhető mozgást végző rugalmas, szegmentált kialakítású felület. Az anatómiai szempontok szerint kialakított szegmensek összehangolt és szabályozható térbeli mozgatása nem kompresszorral, hanem egy szoftveres vezérlővel ellátott elektromechanikus szerkezettel történik. Az ülő- illetve fekvőfelület által végzett mozgás vezérlése egy szoftveres kezelőfelületen kiválasztható előre definiált programok segítségével történik. A mozgatható felületű matrac a felfekvéses területek váltakozó erővel történő terhelése mellett megkönnyítheti a beteg mozgatását is és a beteg egy adott pozícióban történő megtartását.

Az eszköz a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó oldalak:
Anfineo
A nyaki gerincszakasz gyógykezelése
A nyaki gerincszakasz-bántalmak diagnosztikájáról
A gerinckopás kezdeteiről
A haladott gerinckopás
A gerinc funkciói
A gerincműködés közelebbről
A gerincvonal hajlatai

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom
ERFA EU logo Magyarország Kormánya és az Európai Únió támogatásával

A nyaki gerincszakasz gyógykezelése

Anfineo Hungary SmartformAz Anfineo 2020 Kft. fejlesztéséhez kapcsolódó cikksorozatunk legutóbbi írását azzal fejeztük be, hogy történetesen épp az úgynevezett nyakszirti blokk tekintetében hangsúlyoztuk a (máskor nem kevésbé szükséges) röntgenkép fontosságát.  Érdemes ehhez némi részletezőbb indoklást is fűzni. A tennivalók és sorrendjük megválasztásához meg kell állapítani, nincsenek-e jelen fertőzési vagy más kórjelek az akut problémajegyek mellett, illetve mennyiben állapíthatók meg amúgyis fennálló reumatikus fogyatkozások. Arra is figyelni kell, nem következett-e be az elfekvésnél – vagy, ha a bénító fájdalmi helyzetet egyéb idézte elő, akkor annál a végbement rossz mozdulatnál – csigolyatörés, mert ez nemcsak külső csapás eredménye lehet, hanem másféle következmény, trauma-okozat is.

nyaki gerincfájdalom
Nyaki gerincfájdalom

A bőven leggyakoribb eset az, amikor nem ennyire bonyolult a röntgenfelvételen kiütköző helyzetkép, és a gond egyszerűen abban áll, hogy az egyik nyakcsigolya rácsúszott a másikra, blokkolva a köztük lévő idegeket. Az ezzel járó kínos izomösszehúzódás azonnal enyhíthető –  gyógyszerbevitellel –, ám a fő teendő a csigolyák helyreigazítása. A régi csontkovácsok tapogatás után ugyanazzal az egyengető-ropogtató kézműködéssel nyúltak az abnormisan szétálló és az abnormisan összecsúszott, valamint az ép csontkorpuszú és a repedezett csigolyákhoz. A jelen szakképzett gyógymasszőrei azonban tudják, hogy a kockázat az ő csigolya-igazgató munkájuknál túlontúl nagy akkor, ha nem történt röntgenképi tájékozódás, illetve nem állnak rendelkezésre adatok a páciens vérnyomásáról, a csontritkulás fokáról, a gyulladási mértékről. A csigolya-rendezés, vagy ennek egy-egy fázisa, mozzanata a körülményektől függően olyan rendkívüli körültekintést és ebbéli járatosságot, gyakorlottságot is megkívánhat, hogy már nem is gyógymasszőr-feladatról, hanem szinte ortopéd műtétről kell beszélni. A csigolya-helyretételt megkönnyítő izomlazítást egyébként vegyi beavatkozás nélkül is el lehet érni – ez az akupresszúrás megoldás. (Nyakcsigolya- illetve nyakszirtizom-ügyeknél a fő akupunkturális hely a kéz szélén található, a kisujjtól alább, közelebbi meghatározását az ötödik kézcsonthoz történő viszonyításával adják meg.)

Nyaki gerincszakasz
Nyaki gerincszakasz tornája

A gerinc nyaki szakaszáról lévén szó, még egy ilyen vázlatos összefoglalásban sem hagyhatjuk említetlenül az idetartozó problémák arteriális bonyolódásának fokozott esélyét. A nyaki gondokkal összefüggő szédülés-hullámokért általában megoszlik a felelősség egy sor tényező közt, amelyek a belső fül egyensúlyszervére és az agyi központra hatnak. A reggeli fekvőszédülést tapasztalóknak, azonkívül, hogy gyógytornára, illetve lökéshullám-terápiára járnak, tanácsos magasított párnát használniuk, hiszen az alacsonyan fekvő fejnél a nyak gyakorlatilag mindig hátrahajlik, a keringést szűkítve. A nyakmeszesedés zavaró tüneteit visszavetheti, a folyamatot megállíthatja, ha a nyak kámforos-mentolos krémmel történő napi bedörzsöléséhez és az esti nyakmelegítő-használathoz (ha gyulladatlan a nyak) némi életvitel-módosítás és rendszeres nyaktorna (átmozgatás) társul, illetve ha az ülő- és fekvőbútorok állapota és alakzata iránt fokozott figyelemre váltunk. A porckorong-operációk baj-megszüntető sikere nagy arányú.

SmartForm Anfineo HungaryA mozgásukban tartósan korlátozott beteg esetében globális, népegészségügyi probléma a felfekvés (decubitus). A nyomási fekély kialakulásának egyik közvetlen oka, hogy az alátámasztott testtájakon a bőr folyamatos nyomásnak van kitéve, ami gátolja a terület normális vérkeringését, így az alatta lévő szövetek oxigén- és tápanyagellátása romlik. Megfelelő megelőző kezelések hiányában ez szövetelhaláshoz, azaz fekélyek kialakulásához vezet. A kialakult fekély veszélyes és nagy mértékben rontja a beteg életminőségét, kezelése pedig nehéz és költséges.

A felfekvések kialakulásával szemben szisztematikus megoldást a mozgatás és nyomáspontok változtathatósága jelent.  A „SmartForm” ülő- és fekvőbútor rendszer előnye más antidecubitus termékekkel szemben, hogy ezt a feladatot egy olyan rendszer látja el, melynek a beteggel érintkező része egy vezérelhető mozgást végző rugalmas, szegmentált kialakítású felület. Az anatómiai szempontok szerint kialakított szegmensek összehangolt és szabályozható térbeli mozgatása nem kompresszorral, hanem egy szoftveres vezérlővel ellátott elektromechanikus szerkezettel történik. Az ülő- illetve fekvőfelület által végzett mozgás vezérlése egy szoftveres kezelőfelületen kiválasztható előre definiált programok segítségével történik. A mozgatható felületű matrac a felfekvéses területek váltakozó erővel történő terhelése mellett megkönnyítheti a beteg mozgatását is és a beteg egy adott pozícióban történő megtartását.

Az eszköz a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó oldalak:
Anfineo
A nyaki gerincszakasz-bántalmak diagnosztikájáról
A gerinckopás kezdeteiről
A haladott gerinckopás
A gerinc funkciói
A gerincműködés közelebbről
A gerincvonal hajlatai

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom
ERFA EU logo Magyarország Kormánya és az Európai Únió támogatásával

A nyaki gerincszakasz-bántalmak diagnosztikájáról

Anfineo Hungary SmartformFolytatjuk az Anfineo 2020 Kft. fejlesztéséhez kapcsolódó cikksorozatunk gerincproblémákkal foglalkozó blokkját.  Az eddigiekben inkább a gerinc, mint nagy egység átaljában tekintett működésromlási jelenségeiről adtunk képet, most az egyes gerincszakaszok felé fordulunk. Közben azonban olykor újra meg újra utalni fogunk a nagyobb összefüggések létére, hiszen például a nyaki gerincszakasznál érzett fájdalmak nem mindannyiszor, nem feltétlenül és biztosan nyaki elváltozásokból erednek: ahogyan fogazatunk idegpálya-hátterében, úgy a gerincnél is létezik megtévesztő érzeti „átsugárzás”. Kétségkívül létezik persze határozottan nyakszakaszi probléma, amikor a meszesedés ott előrehaladottabb, mint máshol, illetve, ha a porckorong-kopás ott ér el először olyan mértéket, hogy a csigolyák egymáshoz képest elfordulnak, szétmozdulnak.

nyaki gerincfájdalom
Nyaki gerincfájdalom

A születési és a gyerekkori fejlődéskor előálló gerinc-rendellenességek – többé-kevésbé súlyos felépítési hibák, vagy az ízületi porcszövetek rossz minősége – nyilván nem a felnőttkori panaszok nyomán folytatott vizsgálatoknál derülnek ki. Ezektől most tekintsünk el, amint a szerzett sérülésektől is (például a külső baleseti behatásra keletkező csigolyatöréstől), amelyek azonosítása nem különösebben időigényes, amikor a páciens már orvosi kezekbe kerül.  A tömérdek egyéb esetnél maradva: a   mai orvoslásban azt tekinthetjük normálisnak, ha a nyakpanaszokkal jelentkező páciens nem kap az első vizsgálati alkalommal máris világos diagnózist. A látszólagos bizonytalankodás, „tanácstalanság” magyarázata összetett. Részben arról van szó, hogy a követőleges röntgen nem ritkán mutat olyan képet, amelynek alapján az akut gerincpanasz akár csupán valamely öngyógyuló túlterhelési következmény múló tünetének valószínűsíthető, és nem köthető spinális – azaz a gerinc-struktúrát illető – kedvezőtlen elváltozáshoz. Alkalmi szöveti megviseltség, vagy negatív pszichoszociális impulzus is okozhatta, vagy ilyen okok kombinációja. Az effajta eseteket nevezik nem-specifikus gerincbántalmi problémáknak. Már a degeneratívnak mondott gerincbetegségek   többnyire specifikusak (mint a progrediáló porckorongkopás), de nem mindig, vagyis lehetséges, hogy adott – mondjuk, negyvenéves, vagy épp tizenéves –  személy degeneratív gerincromlásának eredete nem gerinc-specifikus, hanem a gerincgond valamely más patologikus tényező származéka. A lassú-degeneratív folyamatoktól elkülönülő, szerzett alaki gerinc-eltérések körébe nemcsak a baleseti okú elváltozások tartoznak bele, hanem figyelembe kell venni hormonális vagy vérkeringési zavarok esetleg nagy szerepét, nem szólva a gerincet is érintő fertőzések vagy a metasztatikus (áttét-jellegű) gerincdaganat lehetőségéről.

Természetesen, amikor az éjszakai nyak-elfekvés valamely szerencsétlenebb esetével van dolga az orvosnak – és talán amúgy sem jó állapotú nyaki gerincszakaszt ért az elfekvés – gyorsan kell észrevételezni és feloldani kezdeni az akut gondot (a nyakszirti blokkot), ám a beteg tüneti beszámolója, vagy akár csak mutogatása eleget elárul az irányvételhez; röntgenre ilyenkor is szükség van.

SmartForm Anfineo HungaryA mozgásukban tartósan korlátozott beteg esetében globális, népegészségügyi probléma a felfekvés (decubitus). A nyomási fekély kialakulásának egyik közvetlen oka, hogy az alátámasztott testtájakon a bőr folyamatos nyomásnak van kitéve, ami gátolja a terület normális vérkeringését, így az alatta lévő szövetek oxigén- és tápanyagellátása romlik. Megfelelő megelőző kezelések hiányában ez szövetelhaláshoz, azaz fekélyek kialakulásához vezet. A kialakult fekély veszélyes és nagy mértékben rontja a beteg életminőségét, kezelése pedig nehéz és költséges.

A felfekvések kialakulásával szemben szisztematikus megoldást a mozgatás és nyomáspontok változtathatósága jelent.  A „SmartForm” ülő- és fekvőbútor rendszer előnye más antidecubitus termékekkel szemben, hogy ezt a feladatot egy olyan rendszer látja el, melynek a beteggel érintkező része egy vezérelhető mozgást végző rugalmas, szegmentált kialakítású felület. Az anatómiai szempontok szerint kialakított szegmensek összehangolt és szabályozható térbeli mozgatása nem kompresszorral, hanem egy szoftveres vezérlővel ellátott elektromechanikus szerkezettel történik. Az ülő- illetve fekvőfelület által végzett mozgás vezérlése egy szoftveres kezelőfelületen kiválasztható előre definiált programok segítségével történik. A mozgatható felületű matrac a felfekvéses területek váltakozó erővel történő terhelése mellett megkönnyítheti a beteg mozgatását is és a beteg egy adott pozícióban történő megtartását.

Az eszköz a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó oldalak:
Anfineo
A gerinckopás kezdeteiről
A haladott gerinckopás
A gerinc funkciói
A gerincműködés közelebbről
A gerincvonal hajlatai

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom
ERFA EU logo Magyarország Kormánya és az Európai Únió támogatásával

Lányos szakmák / fiús szakmák?

Lányok Napja főcím

Lányok Napja 2021

„A Lányok Napja nem nyitott ajtókat zár be a fiúk előtt, hanem a lányok előtt csukott ajtókat nyitja ki”, vallja a műszaki-technológiai szakmákat népszerűsítő pályaorientációs napról Polgár Judit sakkolimpiai bajnok, a program fővédnöke.

Lányok Napja

Szerte a világban jellemző, de hazánkban különösen alacsony a nők aránya a műszaki, természettudományos és informatikai területeken: az itt dolgozóknak legfeljebb 18-24%-a nő, vezető pozícióban pedig szinte egyáltalán nem találunk nőt. Számos tanulmány egybehangzó eredménye erősíti meg, hogy a tudományos kutatási területeken – beleértve a humán tudományokat is – komoly hátrányokkal és nehézségekkel kell megküzdeniük a nőknek a szakmai előrejutás és érvényesülés tekintetében férfi kollégáikhoz képest, és minél magasabb tudományos szintet vizsgálunk, ez annál inkább igaz. Ezzel is összefügg az a jelentős bérszakadék, ami a férfiak és a nők keresete között van, a KSH adatai szerint a férfiak bruttó jövedelme 2019-ben 20%-kal magasabb volt a nőkénél (ennek mérséklésére indította el az Amnesty Magyarország idén márciusban az Egy Lépéssel Közelebb c. kampányát). Mindezen jelenségek oka sok összetevős, különböző társadalmi, szociálpszichológiai és gazdasági-törvényi összefüggésekben kereshető. Ezek hátterében erőteljesen hatnak a nemi sztereotípiák, melyek másfajta elvárásokat támasztanak a lányokkal szemben mind a személyiségjegyeket és készségeket, mind a szerepmegfeleléseket illetően, mint amilyeneket hagyományosan a műszaki-tudományos pályákhoz társítunk. A fiatal lányok már az iskolában is kevésbé merik próbára tenni magukat a „fiús” tárgyakban, még ha meg is van bennük az érdeklődés és az adottság, kevesebb bátorítást kapnak környezetüktől ezen a területen, és nehezebb érvényesülniük ezeken az órákon. Pedig a lányoknak is van helye a műszaki-informatikai és természettudományokban, és szükség is van rájuk. Mi sem jobb példa erre, mint dr. Karikó Katalin életútja, aki a Pfizer koronavírus-vakcina egyik vezető fejlesztője: életútja nemcsak arra példa, hogy de bizony mennyire hogy van helyük a nőknek a természettudományos pályákon, de sajnos azt is jól példázza, hogy milyen rögös út vezet ma számukra a sikerekhez.

A Nők a Tudományban Egyesület célja, hogy változtasson ezeken a tendenciákon, és megmutassa a szakmának: érdemes a nők oktatását és karrierjét is támogatni a kutatásfejlesztés és innováció területén. A női kutatók láthatóságát és szakmai elismerését szolgálja az általuk alapított Nők a Tudományban Kiválósági Díj, amit évről évre olyan fiatal kutatónőknek ítélnek oda, akik aktív részesei a tudományos életnek, és kiemelkedő eredményeket érnek el a szakterületükön. Fontos feltétel az is, hogy a díjazottak magukénak érezzék a természettudományos és műszaki pályák népszerűsítését a fiatal lányok körében, példaképként segítsék az utánuk következő generációt.

Lányok Napja a Coca-Colánál
Lányok Napja a Coca-Colánál

Ezen missziójuknak fontos eszköze a Lányok Napja rendezvény, melyet idén április 22-én 10. alkalommal szerveznek meg. Hagyományosan ezen a pályaorientációs napon általános- és középiskolás lányok testközelből nyerhetnek bepillantást a “fiúsnak” gondolt és ezért a lányok elől sokszor elzárt, úgynevezett STEM területekhez kapcsolódó szakmák mindennapjaiba. Ez az angol mozaikszó a science (természettudományok), a technology (technológia), az engineering (műszaki-mérnöki tudományok) és a mathematics (matematika) tudományterületeit foglalja magába, beleértve az informatikát is. A program célja, hogy az addig átláthatatlan labirintusok átjárhatóvá váljanak: a résztvevők interaktív programokon gyakorló mérnököktől, kutatóktól első kézből kapnak információkat a szakmák valódi kihívásairól és a lányok elhelyezkedési lehetőségeiről. A pandémia miatt ezen a napon most egy izgalmas digitális eseményre kerül sor kerekasztalbeszélgetések formájában inspiráló előadókkal, véleményvezérekkel, lebilincselő előadásokkal. A személyes látogatásokat egy őszi időpontban fogják megrendezni, melyek során menő irodákat, gyárakat, kutatólaborokat, egyetemeket látogathatnak meg az előzetesen regisztráló fiatalok, és izgalmas eszközöket, applikációkat próbálhatnak ki többek közt a robotika, a mobil applikációk, a környezetbarát energiaforrások és még számtalan egyéb területen. Beleshetnek a trendi irodák kulisszatitkaiba, és testközelből tapasztalhatják meg, mennyi lehetőséget nyithat meg előttük a természettudományos tárgyak. Női kutatók, mérnökök és informatikusok mesélnek a munkájukról és saját szakmai életútjukról, a nők lehetőségeiről a szakmájukban.

Lányok Napja Accenture Magyarország
Lányok Napja az Accenture Magyarországnál

A Lányok Napja az ország legnagyobb lányoknak szóló pályaorientációs napja. Az elmúlt években 250 iskolából több mint 12 500 fiatal lány szerzett inspirációt jövőbeli elhelyezkedéséhez a legjobb technológiai vállalatok, egyetemek és kutatóintézetek programjain. Eddig több mint 100 tudományos, technológiai és műszaki vállalat, egyetem és kutatóintézet mutatkozott be programjaikon. Az ajtó természetesen a fiúk és a tanárok, szülők előtt is nyitva áll.

A programokra előzetesen regisztrálni itt lehet:
Lányok Napja – programlista

Kapcsolódó oldal:
Nők a Tudományban Egyesület
Lányok Napja
Lányok Napja, FB oldal