A könnyebb esetű hátfájásokról

Anfineo Hungary SmartformAz Anfineo 2020 Kft. fejlesztéséhez kapcsolódó cikksorozatunk gerincproblémákkal foglalkozó blokkjában eddig is bármelyik írást illett volna azzal kezdenünk, amivel most a hátfájdalmakról szóló szakaszt fogjuk bevezetni. Mégis, azért éppen ide illesztjük ezt a néhány megállapítást, mert a hátfájási eseteknél a legfeltűnőbb az olyan kellemetlenségek nagy aránya, amelyek még nem kívánnak orvosi kezelést, amikor tehát a panaszok jelentősen ritkíthatók vagy elmulaszthatók csupán a páciens önmoderációs elszántsága által. Egyszer már nyomatékkal ki kell tehát mondanunk: mindenki számára, akinek egyáltalán értelmezhető ez a figyelmeztetés, kétségkívül tanácsos megtanulnia a helyes ülő, álló, fekvő testtartás és a helyes felkelés, hajolás, emelés módváltozatait, egyben megtanulnia azonosítani a helyteleneket. Mindezek haszna többszörös: bár a prevenciós érték tűnik a legnagyobbnak és legfontosabbnak, azért korántsem mindegy az sem, hogy akinek jó mozgásszokásai ellenére valamilyen fokú és típusú gerincbetegsége támad, tudja-e, és érzékeli-e, hogy viszonylagosan hogyan közelítheti tartását, mozgását mégiscsak az optimumhoz, bizonyos mozdulatokat mely másik helyettesíthet a legkisebb veszéllyel stb.

A hát fájdalma
A hát fájdalom kisugárzása

Legalább a minimum már kiskorunkban belénk kéne vésődjék: az álló helyzetben és járással töltött napi időnk túlnyomó részét egyenes háttal és haskiengedés nélkül, emelt fővel kell töltenünk, hosszabb egyhelyben állásnál pedig váltogatni kell a testsúlyterhelést a jobb és a ballábon. Ami épp a helyes ülést illeti – ennek egyes részleteiről volt már szó, a PC-használatról szóló cikkünkben – ,  az is a minimumhoz tartozik, hogy elmondjuk: égen-földön nem létezik olyan helyes üléstartás, sem olyan ergonomikus bútor, amely egyszerűen semmissé tehetné az állandóan ülve végzett (egyben napról napra sokórás) munka és egyáltalán a mozgásszegénység testünkre káros voltát. Így hát, aki rendszeres ülőmunkát végez és hátfájási panaszai nyomán (pontosabban, az idevágó vizsgálatok eredményeképpen) nem kap gyógyszert, nem kap kezelési beutalót, és különösebb figyelmeztetést sem, ennek is örülhet – bár van jobb eset, mindjárt szólunk róla – ,  mert ez azt jelenti, még van valamennyi ideje a túl sok ülés ellenében kitalálni valamit azelőtt, hogy jól kivehető kedvezőtlenségek jelennének meg a gerincröntgenjén.  A stressz is lehet döntő hátfájási tényező. Állandósítja a nyak vállövi izmainak feszülését, amelyek esetleg a sok ülés miatt amúgyis ritkán volnának lazák (stressz nélkül is gyakran le volnának tapadva). Ezzel izomegyensúly-borulás áll elő, amelyet a hátunk is megszenved. Természetesen jobban járunk, ha a szakorvos, aki megnyugtató gerincleletet ad, mégis gonddal foglalkozik hátfájásainkkal, hiszen kitűnő izomlazító, vagy épp izomnyújtó gyógytornák léteznek. Máskor azzal tesz jót a még nem beteg panaszosnak, ha megérteti vele: érdemes megküzdenie a mondjuk, tízszázalékos súlycsökkenésért, mert hátfájásai valószínűleg már akkor megszűnnének, nem szólva az elhízottság általános egészségi veszélyfokáról.

SmartForm Anfineo HungaryA mozgásukban tartósan korlátozott beteg esetében globális, népegészségügyi probléma a felfekvés (decubitus). A nyomási fekély kialakulásának egyik közvetlen oka, hogy az alátámasztott testtájakon a bőr folyamatos nyomásnak van kitéve, ami gátolja a terület normális vérkeringését, így az alatta lévő szövetek oxigén- és tápanyagellátása romlik. Megfelelő megelőző kezelések hiányában ez szövetelhaláshoz, azaz fekélyek kialakulásához vezet. A kialakult fekély veszélyes és nagy mértékben rontja a beteg életminőségét, kezelése pedig nehéz és költséges.

A felfekvések kialakulásával szemben szisztematikus megoldást a mozgatás és nyomáspontok változtathatósága jelent.  A „SmartForm” ülő- és fekvőbútor rendszer előnye más antidecubitus termékekkel szemben, hogy ezt a feladatot egy olyan rendszer látja el, melynek a beteggel érintkező része egy vezérelhető mozgást végző rugalmas, szegmentált kialakítású felület. Az anatómiai szempontok szerint kialakított szegmensek összehangolt és szabályozható térbeli mozgatása nem kompresszorral, hanem egy szoftveres vezérlővel ellátott elektromechanikus szerkezettel történik. Az ülő- illetve fekvőfelület által végzett mozgás vezérlése egy szoftveres kezelőfelületen kiválasztható előre definiált programok segítségével történik. A mozgatható felületű matrac a felfekvéses területek váltakozó erővel történő terhelése mellett megkönnyítheti a beteg mozgatását is és a beteg egy adott pozícióban történő megtartását.

Az eszköz a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó oldalak:
Anfineo
A nyaki gerincszakasz gyógykezelése
A nyaki gerincszakasz-bántalmak diagnosztikájáról
A gerinckopás kezdeteiről
A haladott gerinckopás
A gerinc funkciói
A gerincműködés közelebbről
A gerincvonal hajlatai

(X)

Európai Unió Európai Szociális Alap

A nyaki gerincszakasz gyógykezelése

Anfineo Hungary SmartformAz Anfineo 2020 Kft. fejlesztéséhez kapcsolódó cikksorozatunk legutóbbi írását azzal fejeztük be, hogy történetesen épp az úgynevezett nyakszirti blokk tekintetében hangsúlyoztuk a (máskor nem kevésbé szükséges) röntgenkép fontosságát.  Érdemes ehhez némi részletezőbb indoklást is fűzni. A tennivalók és sorrendjük megválasztásához meg kell állapítani, nincsenek-e jelen fertőzési vagy más kórjelek az akut problémajegyek mellett, illetve mennyiben állapíthatók meg amúgyis fennálló reumatikus fogyatkozások. Arra is figyelni kell, nem következett-e be az elfekvésnél – vagy, ha a bénító fájdalmi helyzetet egyéb idézte elő, akkor annál a végbement rossz mozdulatnál – csigolyatörés, mert ez nemcsak külső csapás eredménye lehet, hanem másféle következmény, trauma-okozat is.

nyaki gerincfájdalom
Nyaki gerincfájdalom

A bőven leggyakoribb eset az, amikor nem ennyire bonyolult a röntgenfelvételen kiütköző helyzetkép, és a gond egyszerűen abban áll, hogy az egyik nyakcsigolya rácsúszott a másikra, blokkolva a köztük lévő idegeket. Az ezzel járó kínos izomösszehúzódás azonnal enyhíthető –  gyógyszerbevitellel –, ám a fő teendő a csigolyák helyreigazítása. A régi csontkovácsok tapogatás után ugyanazzal az egyengető-ropogtató kézműködéssel nyúltak az abnormisan szétálló és az abnormisan összecsúszott, valamint az ép csontkorpuszú és a repedezett csigolyákhoz. A jelen szakképzett gyógymasszőrei azonban tudják, hogy a kockázat az ő csigolya-igazgató munkájuknál túlontúl nagy akkor, ha nem történt röntgenképi tájékozódás, illetve nem állnak rendelkezésre adatok a páciens vérnyomásáról, a csontritkulás fokáról, a gyulladási mértékről. A csigolya-rendezés, vagy ennek egy-egy fázisa, mozzanata a körülményektől függően olyan rendkívüli körültekintést és ebbéli járatosságot, gyakorlottságot is megkívánhat, hogy már nem is gyógymasszőr-feladatról, hanem szinte ortopéd műtétről kell beszélni. A csigolya-helyretételt megkönnyítő izomlazítást egyébként vegyi beavatkozás nélkül is el lehet érni – ez az akupresszúrás megoldás. (Nyakcsigolya- illetve nyakszirtizom-ügyeknél a fő akupunkturális hely a kéz szélén található, a kisujjtól alább, közelebbi meghatározását az ötödik kézcsonthoz történő viszonyításával adják meg.)

Nyaki gerincszakasz
Nyaki gerincszakasz tornája

A gerinc nyaki szakaszáról lévén szó, még egy ilyen vázlatos összefoglalásban sem hagyhatjuk említetlenül az idetartozó problémák arteriális bonyolódásának fokozott esélyét. A nyaki gondokkal összefüggő szédülés-hullámokért általában megoszlik a felelősség egy sor tényező közt, amelyek a belső fül egyensúlyszervére és az agyi központra hatnak. A reggeli fekvőszédülést tapasztalóknak, azonkívül, hogy gyógytornára, illetve lökéshullám-terápiára járnak, tanácsos magasított párnát használniuk, hiszen az alacsonyan fekvő fejnél a nyak gyakorlatilag mindig hátrahajlik, a keringést szűkítve. A nyakmeszesedés zavaró tüneteit visszavetheti, a folyamatot megállíthatja, ha a nyak kámforos-mentolos krémmel történő napi bedörzsöléséhez és az esti nyakmelegítő-használathoz (ha gyulladatlan a nyak) némi életvitel-módosítás és rendszeres nyaktorna (átmozgatás) társul, illetve ha az ülő- és fekvőbútorok állapota és alakzata iránt fokozott figyelemre váltunk. A porckorong-operációk baj-megszüntető sikere nagy arányú.

SmartForm Anfineo HungaryA mozgásukban tartósan korlátozott beteg esetében globális, népegészségügyi probléma a felfekvés (decubitus). A nyomási fekély kialakulásának egyik közvetlen oka, hogy az alátámasztott testtájakon a bőr folyamatos nyomásnak van kitéve, ami gátolja a terület normális vérkeringését, így az alatta lévő szövetek oxigén- és tápanyagellátása romlik. Megfelelő megelőző kezelések hiányában ez szövetelhaláshoz, azaz fekélyek kialakulásához vezet. A kialakult fekély veszélyes és nagy mértékben rontja a beteg életminőségét, kezelése pedig nehéz és költséges.

A felfekvések kialakulásával szemben szisztematikus megoldást a mozgatás és nyomáspontok változtathatósága jelent.  A „SmartForm” ülő- és fekvőbútor rendszer előnye más antidecubitus termékekkel szemben, hogy ezt a feladatot egy olyan rendszer látja el, melynek a beteggel érintkező része egy vezérelhető mozgást végző rugalmas, szegmentált kialakítású felület. Az anatómiai szempontok szerint kialakított szegmensek összehangolt és szabályozható térbeli mozgatása nem kompresszorral, hanem egy szoftveres vezérlővel ellátott elektromechanikus szerkezettel történik. Az ülő- illetve fekvőfelület által végzett mozgás vezérlése egy szoftveres kezelőfelületen kiválasztható előre definiált programok segítségével történik. A mozgatható felületű matrac a felfekvéses területek váltakozó erővel történő terhelése mellett megkönnyítheti a beteg mozgatását is és a beteg egy adott pozícióban történő megtartását.

Az eszköz a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó oldalak:
Anfineo
A nyaki gerincszakasz-bántalmak diagnosztikájáról
A gerinckopás kezdeteiről
A haladott gerinckopás
A gerinc funkciói
A gerincműködés közelebbről
A gerincvonal hajlatai

(X)

Európai Unió Európai Szociális Alap

A nyaki gerincszakasz-bántalmak diagnosztikájáról

Anfineo Hungary SmartformFolytatjuk az Anfineo 2020 Kft. fejlesztéséhez kapcsolódó cikksorozatunk gerincproblémákkal foglalkozó blokkját.  Az eddigiekben inkább a gerinc, mint nagy egység átaljában tekintett működésromlási jelenségeiről adtunk képet, most az egyes gerincszakaszok felé fordulunk. Közben azonban olykor újra meg újra utalni fogunk a nagyobb összefüggések létére, hiszen például a nyaki gerincszakasznál érzett fájdalmak nem mindannyiszor, nem feltétlenül és biztosan nyaki elváltozásokból erednek: ahogyan fogazatunk idegpálya-hátterében, úgy a gerincnél is létezik megtévesztő érzeti „átsugárzás”. Kétségkívül létezik persze határozottan nyakszakaszi probléma, amikor a meszesedés ott előrehaladottabb, mint máshol, illetve, ha a porckorong-kopás ott ér el először olyan mértéket, hogy a csigolyák egymáshoz képest elfordulnak, szétmozdulnak.

nyaki gerincfájdalom
Nyaki gerincfájdalom

A születési és a gyerekkori fejlődéskor előálló gerinc-rendellenességek – többé-kevésbé súlyos felépítési hibák, vagy az ízületi porcszövetek rossz minősége – nyilván nem a felnőttkori panaszok nyomán folytatott vizsgálatoknál derülnek ki. Ezektől most tekintsünk el, amint a szerzett sérülésektől is (például a külső baleseti behatásra keletkező csigolyatöréstől), amelyek azonosítása nem különösebben időigényes, amikor a páciens már orvosi kezekbe kerül.  A tömérdek egyéb esetnél maradva: a   mai orvoslásban azt tekinthetjük normálisnak, ha a nyakpanaszokkal jelentkező páciens nem kap az első vizsgálati alkalommal máris világos diagnózist. A látszólagos bizonytalankodás, „tanácstalanság” magyarázata összetett. Részben arról van szó, hogy a követőleges röntgen nem ritkán mutat olyan képet, amelynek alapján az akut gerincpanasz akár csupán valamely öngyógyuló túlterhelési következmény múló tünetének valószínűsíthető, és nem köthető spinális – azaz a gerinc-struktúrát illető – kedvezőtlen elváltozáshoz. Alkalmi szöveti megviseltség, vagy negatív pszichoszociális impulzus is okozhatta, vagy ilyen okok kombinációja. Az effajta eseteket nevezik nem-specifikus gerincbántalmi problémáknak. Már a degeneratívnak mondott gerincbetegségek   többnyire specifikusak (mint a progrediáló porckorongkopás), de nem mindig, vagyis lehetséges, hogy adott – mondjuk, negyvenéves, vagy épp tizenéves –  személy degeneratív gerincromlásának eredete nem gerinc-specifikus, hanem a gerincgond valamely más patologikus tényező származéka. A lassú-degeneratív folyamatoktól elkülönülő, szerzett alaki gerinc-eltérések körébe nemcsak a baleseti okú elváltozások tartoznak bele, hanem figyelembe kell venni hormonális vagy vérkeringési zavarok esetleg nagy szerepét, nem szólva a gerincet is érintő fertőzések vagy a metasztatikus (áttét-jellegű) gerincdaganat lehetőségéről.

Természetesen, amikor az éjszakai nyak-elfekvés valamely szerencsétlenebb esetével van dolga az orvosnak – és talán amúgy sem jó állapotú nyaki gerincszakaszt ért az elfekvés – gyorsan kell észrevételezni és feloldani kezdeni az akut gondot (a nyakszirti blokkot), ám a beteg tüneti beszámolója, vagy akár csak mutogatása eleget elárul az irányvételhez; röntgenre ilyenkor is szükség van.

SmartForm Anfineo HungaryA mozgásukban tartósan korlátozott beteg esetében globális, népegészségügyi probléma a felfekvés (decubitus). A nyomási fekély kialakulásának egyik közvetlen oka, hogy az alátámasztott testtájakon a bőr folyamatos nyomásnak van kitéve, ami gátolja a terület normális vérkeringését, így az alatta lévő szövetek oxigén- és tápanyagellátása romlik. Megfelelő megelőző kezelések hiányában ez szövetelhaláshoz, azaz fekélyek kialakulásához vezet. A kialakult fekély veszélyes és nagy mértékben rontja a beteg életminőségét, kezelése pedig nehéz és költséges.

A felfekvések kialakulásával szemben szisztematikus megoldást a mozgatás és nyomáspontok változtathatósága jelent.  A „SmartForm” ülő- és fekvőbútor rendszer előnye más antidecubitus termékekkel szemben, hogy ezt a feladatot egy olyan rendszer látja el, melynek a beteggel érintkező része egy vezérelhető mozgást végző rugalmas, szegmentált kialakítású felület. Az anatómiai szempontok szerint kialakított szegmensek összehangolt és szabályozható térbeli mozgatása nem kompresszorral, hanem egy szoftveres vezérlővel ellátott elektromechanikus szerkezettel történik. Az ülő- illetve fekvőfelület által végzett mozgás vezérlése egy szoftveres kezelőfelületen kiválasztható előre definiált programok segítségével történik. A mozgatható felületű matrac a felfekvéses területek váltakozó erővel történő terhelése mellett megkönnyítheti a beteg mozgatását is és a beteg egy adott pozícióban történő megtartását.

Az eszköz a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó oldalak:
Anfineo
A gerinckopás kezdeteiről
A haladott gerinckopás
A gerinc funkciói
A gerincműködés közelebbről
A gerincvonal hajlatai

(X)
Európai Unió Európai Szociális Alap

Lányos szakmák / fiús szakmák?

Lányok Napja főcím

Lányok Napja 2021

„A Lányok Napja nem nyitott ajtókat zár be a fiúk előtt, hanem a lányok előtt csukott ajtókat nyitja ki”, vallja a műszaki-technológiai szakmákat népszerűsítő pályaorientációs napról Polgár Judit sakkolimpiai bajnok, a program fővédnöke.

Lányok Napja

Szerte a világban jellemző, de hazánkban különösen alacsony a nők aránya a műszaki, természettudományos és informatikai területeken: az itt dolgozóknak legfeljebb 18-24%-a nő, vezető pozícióban pedig szinte egyáltalán nem találunk nőt. Számos tanulmány egybehangzó eredménye erősíti meg, hogy a tudományos kutatási területeken – beleértve a humán tudományokat is – komoly hátrányokkal és nehézségekkel kell megküzdeniük a nőknek a szakmai előrejutás és érvényesülés tekintetében férfi kollégáikhoz képest, és minél magasabb tudományos szintet vizsgálunk, ez annál inkább igaz. Ezzel is összefügg az a jelentős bérszakadék, ami a férfiak és a nők keresete között van, a KSH adatai szerint a férfiak bruttó jövedelme 2019-ben 20%-kal magasabb volt a nőkénél (ennek mérséklésére indította el az Amnesty Magyarország idén márciusban az Egy Lépéssel Közelebb c. kampányát). Mindezen jelenségek oka sok összetevős, különböző társadalmi, szociálpszichológiai és gazdasági-törvényi összefüggésekben kereshető. Ezek hátterében erőteljesen hatnak a nemi sztereotípiák, melyek másfajta elvárásokat támasztanak a lányokkal szemben mind a személyiségjegyeket és készségeket, mind a szerepmegfeleléseket illetően, mint amilyeneket hagyományosan a műszaki-tudományos pályákhoz társítunk. A fiatal lányok már az iskolában is kevésbé merik próbára tenni magukat a „fiús” tárgyakban, még ha meg is van bennük az érdeklődés és az adottság, kevesebb bátorítást kapnak környezetüktől ezen a területen, és nehezebb érvényesülniük ezeken az órákon. Pedig a lányoknak is van helye a műszaki-informatikai és természettudományokban, és szükség is van rájuk. Mi sem jobb példa erre, mint dr. Karikó Katalin életútja, aki a Pfizer koronavírus-vakcina egyik vezető fejlesztője: életútja nemcsak arra példa, hogy de bizony mennyire hogy van helyük a nőknek a természettudományos pályákon, de sajnos azt is jól példázza, hogy milyen rögös út vezet ma számukra a sikerekhez.

A Nők a Tudományban Egyesület célja, hogy változtasson ezeken a tendenciákon, és megmutassa a szakmának: érdemes a nők oktatását és karrierjét is támogatni a kutatásfejlesztés és innováció területén. A női kutatók láthatóságát és szakmai elismerését szolgálja az általuk alapított Nők a Tudományban Kiválósági Díj, amit évről évre olyan fiatal kutatónőknek ítélnek oda, akik aktív részesei a tudományos életnek, és kiemelkedő eredményeket érnek el a szakterületükön. Fontos feltétel az is, hogy a díjazottak magukénak érezzék a természettudományos és műszaki pályák népszerűsítését a fiatal lányok körében, példaképként segítsék az utánuk következő generációt.

Lányok Napja a Coca-Colánál
Lányok Napja a Coca-Colánál

Ezen missziójuknak fontos eszköze a Lányok Napja rendezvény, melyet idén április 22-én 10. alkalommal szerveznek meg. Hagyományosan ezen a pályaorientációs napon általános- és középiskolás lányok testközelből nyerhetnek bepillantást a “fiúsnak” gondolt és ezért a lányok elől sokszor elzárt, úgynevezett STEM területekhez kapcsolódó szakmák mindennapjaiba. Ez az angol mozaikszó a science (természettudományok), a technology (technológia), az engineering (műszaki-mérnöki tudományok) és a mathematics (matematika) tudományterületeit foglalja magába, beleértve az informatikát is. A program célja, hogy az addig átláthatatlan labirintusok átjárhatóvá váljanak: a résztvevők interaktív programokon gyakorló mérnököktől, kutatóktól első kézből kapnak információkat a szakmák valódi kihívásairól és a lányok elhelyezkedési lehetőségeiről. A pandémia miatt ezen a napon most egy izgalmas digitális eseményre kerül sor kerekasztalbeszélgetések formájában inspiráló előadókkal, véleményvezérekkel, lebilincselő előadásokkal. A személyes látogatásokat egy őszi időpontban fogják megrendezni, melyek során menő irodákat, gyárakat, kutatólaborokat, egyetemeket látogathatnak meg az előzetesen regisztráló fiatalok, és izgalmas eszközöket, applikációkat próbálhatnak ki többek közt a robotika, a mobil applikációk, a környezetbarát energiaforrások és még számtalan egyéb területen. Beleshetnek a trendi irodák kulisszatitkaiba, és testközelből tapasztalhatják meg, mennyi lehetőséget nyithat meg előttük a természettudományos tárgyak. Női kutatók, mérnökök és informatikusok mesélnek a munkájukról és saját szakmai életútjukról, a nők lehetőségeiről a szakmájukban.

Lányok Napja Accenture Magyarország
Lányok Napja az Accenture Magyarországnál

A Lányok Napja az ország legnagyobb lányoknak szóló pályaorientációs napja. Az elmúlt években 250 iskolából több mint 12 500 fiatal lány szerzett inspirációt jövőbeli elhelyezkedéséhez a legjobb technológiai vállalatok, egyetemek és kutatóintézetek programjain. Eddig több mint 100 tudományos, technológiai és műszaki vállalat, egyetem és kutatóintézet mutatkozott be programjaikon. Az ajtó természetesen a fiúk és a tanárok, szülők előtt is nyitva áll.

A programokra előzetesen regisztrálni itt lehet:
Lányok Napja – programlista

Kapcsolódó oldal:
Nők a Tudományban Egyesület
Lányok Napja
Lányok Napja, FB oldal

Anfineo Hungary SmartformAz Anfineo 2020 Kft. fejlesztéséhez kapcsolódó cikksorozatunkban legutóbb a gerinckopáshoz vezető leggyakoribb hatásokat mutattuk be. A mostani alkalommal azokat a fejleményeket ismertetjük, amelyek a még nem nagymérvű gerinckopás súlyosbodási következményeiként jelentkeznek akkor, ha a gerincállapotot kedvezőtlenül befolyásoló porckorong-, szalag-, ízületi és izomfolyamatok tudatos fékezésére, ellensúlyozására még sokáig nem kerül sor.

                  Bármelyik gerincszakasz fájdalmat okozó problémája többé-kevésbé kihat a többi gerincszakaszra, vagyis a gerinc egészére, így a kezeletlenül viselt eredeti probléma a visszahatások nyomán hirtelen fölöttébb megsúlyosbodhat. Fennáll azonban olyan veszély is, különösen idős korban, hogy bizonyos, már súlyosabbfajta elváltozások nem járnak együtt észlelhető fájdalommal, csak amikor már még nagyobb a baj. Ilyen folyamat indul meg már a mérsékelt fokú öregkori csontritkulásnál is: a csigolyatesteken aprócska repedések keletkeznek, piciny törések támadnak, amelyek siettetik a mészlerakódást is. Utóbb egyes csigolyatestek így egészen kijönnek a formájukból anélkül, hogy időközben a test határozott fájdalomjelzéseket adott volna.

Gerincfájdalom
A gerinckopás jelei, fájdalompontok

                  A porckorong-kopás, amely jóval fiatalabbaknál is fenyeget – kiváltképp a 30. életév betöltésén túl –,    csökkenti a porckorongok magasságát, ezáltal pedig a csigolyaközi távolságokat, így a csigolyaközi, hátsó kisízületek porcai is kopnak, az ízület könnyebben sérül, rándul meg, az ízületet könnyebben éri gyulladás, ezzel is összefüggésben nagyobb lesz a csigolyaközi izmok megnyúlásának, vagy épp kellemetlen megrövidülésének esélye. Megnyúlhat az a hátsó szalag is, amely a gerinc szinte egész hosszában végighúzódik. Az ellapult porckorong belső, kocsonyás része megkisebbedik, külső része túlkeményedik és feltöredezik. A belső mag el is mozdul, hátrafelé, előrefelé vagy oldalt. Bár a külső rostos rész ettől még nem azonnal engedi kitüremkedni az belső állományt, a porckorong ki- vagy előboltosulhat úgy, hogy a kilépő ideggyökre panaszt okozó nyomás nehezül, és komprimálódhat a hátsó szalag, illetve ízületi felszínek is.

Gerincoszlop gerincfájdalom
A gerincoszlop

              Ez a stádium még nem maga a   gerincsérv – vagy porckorongsérv – de annak már az előszobája. Gyógytorna, gyógyfürdő, fizikoterápia, gyulladáscsökkentő és izomlazító gyógyszerek szedése már mindenképp esedékes, még ha a későbbi stádiumok, morfológiai elváltozások közt is akadnak még olyanok, amelyeket csupán az ortopédusok és reumatológusok egy része nevez gerincsérvnek, számos kollégájuk terminológiája más esettípusokra tartja fenn ezt az elnevezést.

SmartForm Anfineo HungaryA mozgásukban tartósan korlátozott beteg esetében globális, népegészségügyi probléma a felfekvés (decubitus). A nyomási fekély kialakulásának egyik közvetlen oka, hogy az alátámasztott testtájakon a bőr folyamatos nyomásnak van kitéve, ami gátolja a terület normális vérkeringését, így az alatta lévő szövetek oxigén- és tápanyagellátása romlik. Megfelelő megelőző kezelések hiányában ez szövetelhaláshoz, azaz fekélyek kialakulásához vezet. A kialakult fekély veszélyes és nagy mértékben rontja a beteg életminőségét, kezelése pedig nehéz és költséges.

A felfekvések kialakulásával szemben szisztematikus megoldást a mozgatás és nyomáspontok változtathatósága jelent.  A „SmartForm” ülő- és fekvőbútor rendszer előnye más antidecubitus termékekkel szemben, hogy ezt a feladatot egy olyan rendszer látja el, melynek a beteggel érintkező része egy vezérelhető mozgást végző rugalmas, szegmentált kialakítású felület. Az anatómiai szempontok szerint kialakított szegmensek összehangolt és szabályozható térbeli mozgatása nem kompresszorral, hanem egy szoftveres vezérlővel ellátott elektromechanikus szerkezettel történik. Az ülő- illetve fekvőfelület által végzett mozgás vezérlése egy szoftveres kezelőfelületen kiválasztható előre definiált programok segítségével történik. A mozgatható felületű matrac a felfekvéses területek váltakozó erővel történő terhelése mellett megkönnyítheti a beteg mozgatását is és a beteg egy adott pozícióban történő megtartását.

Az eszköz a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó oldalak:
Anfineo
A gerinckopás kezdeteiről
A gerinc funkciói
A gerincműködés közelebbről
A gerincvonal hajlatai

(X)
Európai Unió Európai Szociális Alap

Ötvennyolc éve látjuk és szeretjük a Tévémacit

Tévémaci

Bukfencezik és fogat mos, majd az esti mese után ágyba bújik Paprikajancsival. – 1963. április 15-én, húsvét hétfőn jelent meg először a televízió-képernyőkön a tévémaci az esti mese szignáljaként. Megalkotását hosszadalmas előkészítés előzte meg – az azonban bizonyosan nem fordult meg az alkotók fejében, hogy több mint fél évszázadot megél.

Generációk nőttek fel a tévémacin, mely olyan emblematikus figurává vált, amihez hasonlót alig találni: ismertsége és népszerűsége legfeljebb Mátyás királyhoz és Petőfihez fogható.

TV Maci, tévémaci

A tévémaci figuráját és kerettörténetét eredendően azért találták ki a szerkesztők az Esti mese elé, mert azt akkoriban még egyszerűen csak felolvasták a bemondók (Takács Marika, Tamási Eszter, Balogh Mari), és a mesékhez semmilyen képi illusztráció – sem rajzfilm, sem bábos – nem volt. Szerették volna vonzóvá tenni a műsort a gyerekek számára valamilyen érdekes látványelemmel, ami jól beazonosítható és szerethető szignáljává válik az Esti mesének. Ez az úgynevezett főcím a műsorok elején (és esetleg végén) azt a célt szolgálja, hogy mintegy keretként jelezze a rendszeres program kezdetét, otthonos ismerősségével még vonzóbbá téve azt. A tévé Gyermek és Ifjúsági Főosztályának szerkesztői már korábban felismerték, hogy a báb mint vizuális meseeszköz nagyon jól adaptálható televíziós célokra, mivel nemcsak egyszerűen történetmesélésre kiváló mozgatható volta miatt, de a közeli felvételeknek és a kedvezőbb technikai körülményeknek köszönhetően a bábszínházhoz képest jóval több lehetőség rejlik benne. Tudták: ebben kulcsfontossága van annak, hogy sikerül-e igazán kifejező és szerethető figurát létrehozni. A tévémacin kívül több ötletet is vizsgáltak, de végül a fogmosó mackóra esett a választás; többek között azért, mert az ötletgazdák szerint a gyerekek szeretik a játékmackót és szívesen alszanak vele, a fogmosás sztorijával pedig szerették volna az esti lefekvésre és annak kötelező szertartásaira nevelni a gyerekeket.

A legelső macifigurát még évekkel korábban Kende Márta grafikus és Bálint Ágnes gyermekműsor-szerkesztő, a forgatókönyv írója együtt kísérletezte ki, de végül ez soha nem került műsorba, és sajnos fénykép sem maradt fenn róla. Több próbaverzió után az MTV makettműhelyében készült el a képernyőre kerülő végleges változat a tervező Lengyel Zsolt és a kivitelező-animátor Köber Tibor munkája nyomán. Teste drótos ólomvázra épült, így hajlítható volt, és a mozgását kockáról kockára tudták változtatni. A hasát kitömték, majd filccel borították. a feje pedig fagolyóból készült. Ami pedig a legtöbb néző számára szinte hihetetlen: a maci magassága nem éri el a 15 cm-t, bútorai pedig gyufásskatulya méretűek.

Foky Ottó TV Maci

Ez a kissé bumfordi, esetlen mozgású, kedves arcú mackó valóban annyira jól sikerült és belopta magát az emberek szívébe, hogy bár az évtizedek alatt volt rá néhány próbálkozás, hogy végleg eltávolítsák a tévéből, a nézői felháborodás mindannyiszor visszakövetelte a képernyőre. Jól jellemzi kultuszjellegét, hogy egy előre eltervezett tudatos koncepció (ma úgy mondanánk: brandépítés) részeként 1980-ban még Farkas Bertalan is felvitte magával az űrbe, és onnan élő kapcsolásban olvasott tévémacival mesét. Külön kuriózum ezzel kapcsolatban, hogy az akkori tervező hat hétig tanulmányozta Szovjetunióban az asztronauták szkafanderét, és annak pontos mását készítették el a tévémaci számára külön erre az alkalomra.

A tévémaci és az egész „főcím” népszerűségéhez szorosan hozzátartozik az emblematikussá váló zene, nincs olyan ember ma Magyarországon, aki már első taktusairól ne ismerné fel a jellegzetes fagottbrummogást. Pécsi József fagottra, klarinétra és zongorára írt etűdjének részlete korábban a „Dörmögő Dömötör” című rádióműsor zenéje volt, de telitalálat volt átemelni a tévémaci főcímzenéjévé.

Persze azért idővel, bármennyire is úgy szerették tévémacit kicsik és nagyok, ahogy és amilyen volt, eljárt felette az idő, és ezért időről időre némi fazonírozáson esett át ő maga és a bútorzata is, néhány alkalommal pedig teljesen új bábra cserélték le. A legelsőhöz hasonló hosszú sikert az 1983-as Foky Otto-féle változat élt meg, melyet Szabó László faragómester készítette el természetes marhavérből készült parafából.

Sok felnőttben felmerül a kérdés: hány éves és milyen nemű tévémaci? Hiszen olyan dolgokat csinál – önállóan fürdik, egyedül néz tévét és megy aludni stb. –, mint a felnőttek, ugyanakkor Paprikajancsival alszik, és minden tekintetben mégis inkább gyermeki. A neméről már nem is beszélve: a bábfigura kialakítása semmilyen nemi jellegzetességet nem mutat, teljesen semleges ebből a szempontból. Az első maci azonban csipkés bugyit viselt, így ez többek számára azt sugallta, hogy inkább lány, ám a későbbi verziók ruházata és megjelenése kicsit inkább fiúsnak mondható. Az igazság pedig az, hogy a tévémaci megalkotói szándékosan nyitva hagyták ezeket a kérdéseket, bízva a gyermeki lélek fantáziájában és érzelmi azonosulásában, mellyel olyannak képzeli el és szereti a macit, amilyennek ő szeretné látni. A többi pedig legyen a felnőttek problémája.

Felhasznált forrás:
A tévémaci tudatformáló szerepe, Médiakutató
Fotó: MTV

Időjárás a Balatonon – fotó- és rajzpályázat

Fonyód a kilátók városa

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Időjárás a Balatonon címmel alkotói pályázatot hirdetett. A pályázatra a maximum 2db saját fotót korhatár nélkül, míg a rajzokat 18 év alatti diákoktól várják az OMSZ honlapján, technikai megkötés nincs. Minden olyan művet szívesen várnak, mely a Balaton sajátos időjárási mikroklímáját ábrázolja. Beadási határidő: 2021. május 15.

Posza Robert fotó Badacsony

Az év legjobb meteorológiai képének keresése már hagyomány: a tavalyi téma a „Magyarország vizei és az éghajlatváltozás” volt. Idén a „magyar tenger” tematikájával a kiírók a meteorológiai világnap 2021-es szlogenjéhez kívánnak kapcsolódni (The ocean, our climate and weather), mely az ENSZ kezdeményezésére, az idén kezdődő óceánok tudományának évtizedére hívja fel a figyelmet.

Kapcsolódó oldal:
Világnapi Pályázatok 2021
Posza Róbert Art

A fotó kat: Posza Róberttől kölcsönöztük

A gerinckopás kezdeteiről

Anfineo Hungary SmartformAz Anfineo 2020 Kft. fejlesztéséhez kapcsolódó cikksorozatunk utóbbi néhány írásában a normális gerincműködésről adtunk többszempontú képet. Most rátérünk a tipikus gerincproblémák sorravételére, egyelőre nem a gerincszakaszok/testszakaszok rendjét követve, hanem átfogó összefüggések szerint (a gerinc-összkép különböző fokú zavarai, a csigolyák, porcok állapota, az általános csontozati és izomállapot, az érrendszeri funkciók kérdései).

Gerincoszlop gerincfájdalom
A gerinc hajlatai

              A gerinc olykori kiegyenlítetlen terhelése, de különösen a rendszeres félreterhelés (akár csupán rossz testtartási szokások által), vagy egyáltalán, huzamos túlterhelése (akár csupán elhízás által) igencsak próbára teszi a csigolyák közti apró puffereinket, a gerincrázkódás-csillapító porckorongokat, amelyek fiatal korban is elváltozhatnak, akár komoly panaszokra adva okot. Például az ágyéki porckorongokra ható nyomás már üléskor is számottevően nagyobb, mint álláskor – nem jó naphosszat csak üldögélni. Ha pedig előretartott karokkal, előredöntött felsőtesttel emelünk fel valami súlyosabb holmit (mondjuk, mert nem akarjuk megkerülni a fotelt, díványt, padot, ami köztünk és az emelendő tárgy közt van), az említett nyomás már két és félszerese a pihenőállás-korinak. Minthogy a porckorongok a késő-középkorúaknál és az idős korba lépőknél mindenképpen vesztenek már rugalmasságukból, így határozottabban kopnak, így korántsem mindegy, hogy életünk során addig mennyit rongálódtak, hiszen, ha nem sokat, az életkori okból némileg megkopó porckorongokkal is még sokáig jól tudunk lehajolni stb.

Gerincfájdalom
A gerinckopás jelei

             Írtunk már arról, hogy az egyes porckorongok csigolyák-közti helyzetét szalagok szabályozzák, de még nem említettük, hogy a szalagok az inaknál (az izmok csont-kötelékeinél) jóval nyúlékonyabbak. Nyúlékonyságuk kétféleképpen értendő, a rugalmas formamódosulás és visszamódosulás jelentésében is, de sajnos a másik jelentés szerint is: ha tehát túlerőltető módon visszaélünk testünk mozgékonysági lehetőségeivel, akkor szalaglazulás, rögzülő szalagmegnyúlás lesz az eredmény, amelyet izomzatunknak kell ellensúlyoznia. Ha sportizomzatunk van, a szalaglazulások nem feltétlen okoznak gondot – de mi lesz, ha tízegynéhány vagy huszonöt év múltán izomzatunk lappadni kezd? Gerincünknek annál jobb, minél inkább megtalálja a különféle napközbeni mozgások során az épp adott mozgásfajtához képest a függőleges helyzet viszonylagos közelségét. Medencénk állásának – hogy hogyan tartjuk a medencénket – ebben nem kis szerepe van, de a helyes tartáshoz szükség van a csípő körüli izmainkra is, amint egyáltalán a gerincmozgáshoz szükség van két ellentétes dinamikájú izomcsoport – hátizmok, hasizmok – összehangolt működésére. Elég ha csak a hátizmainkkal, vagy csak a hasizmainkkal támad baj (például görcsállapot), megszűnik az izomegyensúly és már fokozódik is az ágyéki görbületünk – de lehet, hogy az izomfájdalmat épp a még kényszer nélkül túl görbén tartott ágyék idézte elő. Mindenesetre a gerinckopás – illetve az idő előtti gerinckopás elkerülése – nagy mértékben izomállapoti kérdés is.

SmartForm Anfineo HungaryA mozgásukban tartósan korlátozott beteg esetében globális, népegészségügyi probléma a felfekvés (decubitus). A nyomási fekély kialakulásának egyik közvetlen oka, hogy az alátámasztott testtájakon a bőr folyamatos nyomásnak van kitéve, ami gátolja a terület normális vérkeringését, így az alatta lévő szövetek oxigén- és tápanyagellátása romlik. Megfelelő megelőző kezelések hiányában ez szövetelhaláshoz, azaz fekélyek kialakulásához vezet. A kialakult fekély veszélyes és nagy mértékben rontja a beteg életminőségét, kezelése pedig nehéz és költséges.

A felfekvések kialakulásával szemben szisztematikus megoldást a mozgatás és nyomáspontok változtathatósága jelent.  A „SmartForm” ülő- és fekvőbútor rendszer előnye más antidecubitus termékekkel szemben, hogy ezt a feladatot egy olyan rendszer látja el, melynek a beteggel érintkező része egy vezérelhető mozgást végző rugalmas, szegmentált kialakítású felület. Az anatómiai szempontok szerint kialakított szegmensek összehangolt és szabályozható térbeli mozgatása nem kompresszorral, hanem egy szoftveres vezérlővel ellátott elektromechanikus szerkezettel történik. Az ülő- illetve fekvőfelület által végzett mozgás vezérlése egy szoftveres kezelőfelületen kiválasztható előre definiált programok segítségével történik. A mozgatható felületű matrac a felfekvéses területek váltakozó erővel történő terhelése mellett megkönnyítheti a beteg mozgatását is és a beteg egy adott pozícióban történő megtartását.

Az eszköz a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó oldalak:
Anfineo
A gerinc funkciói
A gerincműködés közelebbről
A gerincvonal hajlatai

(X)
Európai Unió Európai Szociális Alap

Még lehet szavazni a Libri közönségdíjra

Libri irodalmi díj

Idén tavasszal immár 6. alkalommal kerül sor a Libri irodalmi díjak odaítélésére. Ahogyan már megszokhattuk, a szakmai zsűri mellett a közönség is szavazhat kedvencére – a 10 döntős műre május 2-áig lehet voksolni.

A Libri a 2000-es évek eleje óta hazánk legnagyobb kiadói és könyvterjesztő hálózata, csak a kereskedelmi ágazatában több mint 15 milliárdos az éves forgalma, megszámlálhatatlan rangos könyvszakmai és -kereskedelmi díjat tudhat magáénak. A Kiadói Csoportja öt nagy múltú, neves könyvkiadót – Helikon, Jelenkor, Park, Libri, Kolibri – működtet a magas minőséget képviselő hagyományokhoz méltó nívón. Az irodalmi díj alapításában a Libri vállalatcsoport ezen kiemelt kultúraalakító és gazdasági pozíciójából eredő szakmai felelősségvállalása nyilvánul meg.

Libri irodalmi díj

A 2016-ban útjára indított kezdeményezéssel fő célkitűzésük, hogy ezzel is támogassák a kortárs magyar irodalmat, és népszerűsítsék az olvasást. A Libri irodalmi díj meg is felel ezeknek a várakozásoknak: igen rövid időn belül mind a szűkebb irodalmi szakma, mind az olvasóközönség körében egyfajta zsinórmértékké vált. Évről évre presztízsértékűnek számít bekerülni az úgynevezett hosszúlistába is, a tízes döntőben szerepelni pedig már önmagában rangos elismerés. Maga AZ irodalmi és a közönségdíj ehhez mérten már csak a mazsola a tortán.

Az idei év döntősei: Bereményi Géza: Magyar Copperfield, Grecsó Krisztián: Magamról többet, Halász Rita: Mély levegő, Háy János: A cégvezető, Jászberényi Sándor: A varjúkirály, Kiss Tibor Noé: Beláthatatlan táj, Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun, Selyem Zsuzsa: Az első világvége, amit együtt töltöttünk, Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat, Tompa Andrea: Haza.

A Libri irodalmi díj jelöltjei közé minden olyan irodalmi igényű, élő magyar szerző által írt magyar nyelvű mű bekerülhet, amelyet az előző naptári évben adtak ki. A tavaly megjelent könyvek közül 50 kiadó 155 kötete felelt meg ennek a feltételnek (a lista elérhető a Libri weboldalán). Ebből az ún. hosszúlistából egy több mint száz fős szakmai bizottság összesített szavazatai alapján kerül ki a tíz döntős könyv. A bizottság minden tagja 5-5 könyvre adja le szavazatát, így kialakul egy abszolút lista, aminek az első tíz helyezettje kerül a díj döntősei közé. Közülük egy ötfős zsűri választja ki a Libri díjjal kitüntettet művet, illetve közülük kerül ki a Libri közönségdíjas is az interneten bárki számára elérhető szavazás eredménye alapján.

Libri irodalmi díj

Az idei 10 szerző, a korábbi évekhez hasonlóan, valóban már önmagában illusztris irodalmi társaságot jelent, többségük ráadásul nem először nyeri el a jelöltséget. Tompa Andrea és Jászberényi Sándor korábban már elvihette magát a díjat (Omerta – 2018; A lélek legszebb éjszakája – 2017), Grecsó Krisztián pedig a Verával tavaly a közönségdíjat, de Szabó T. Anna és Nádasdy Ádám is szerepelt már a döntősök között (utóbbi kétszer is). Erős tehát a mezőny, kíváncsian várjuk a zsűri és a közönség választását.

Kapcsolódó oldal:
Libri Irodalmi-díj
Libri Könyvkiadó