Holdkőzettel bővült a Zselici Csillagpark meteoritgyűjteménye

Magyarország legnagyobb, nyilvános helyen látható holdkőzetével gyarapodott a Zselici Csillagpark meteoritgyűjteménye a közelmúltban – tájékoztatta a létesítmény fenntartója, a somogyi állami erdőket kezelő Sefag Zrt. kedden az MTI-t.

Mosoni László, a csillagpark vezetője az MTI megkeresésére elmondta: az 5 centiméter hosszú, 25 gramm súlyú, a holdfelszíntől való elszakadás nyomait magán viselő lelet Algériából, a valaha felfedezett legnagyobb holdi meteorithullásból származik és azt a Sefag egy kereskedőtől vásárolta meg. A 2015 nyarán átadott, évi 10-11 ezer érdeklődőt fogadó csillagparknak mintegy harminc, a világ különböző tájain felfedezett kő- és vasmeteoritból álló gyűjteménye van, az új lelethez hasonló, nyilvánosan bemutatott holdi meteoritot legközelebb Bécsben szemlélhet meg a nagyközönség – tette hozzá.  A Sefag közleményében utalt rá, hogy az ELTE Természettudományi Kara őriz ugyan holdkőzeteket, ám azok mindössze néhány tized grammosak, s ritkán láthatók.

A holdkőzetek meteorit formájában azután hullhattak a Földre, hogy egy kisbolygó vagy üstökös egykor a Hold felszínének ütközött, a becsapódás ereje pedig kisebb-nagyobb darabokat szakított ki belőle – jegyezték meg. Kitértek arra, hogy kutatók ilyen kőzetdarabokra eddig elsősorban az Antarktiszon, az Arab-félszigeten és Észak-Afrika sivatagaiban bukkantak.

Forrás: MTI
Info: Zselici Csillagpark

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>