Az európai ágy 1700 és 1800 között

A heverőágyak első virágkora

Anfineo HungaryAz Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunk bútorhistorikus blokkjában legutóbb a 17. századi barokk időszak rövid jellemzéséig jutottunk el, amikor két bútorműves műhelycsoport európai hatása emelkedett ki: a németalföldi polgári stílus és a francia arisztokratikus stílus iskolája.  Nem említettük, de az utóbbi iskola a felület-ívelések kedvéért, minthogy a hajlítástechnika még nem fejlődött ki, sok ragasztást, reszelést és sok lakkot alkalmazott (baluszteres ágyvégek).

          A francia stílushatás a 18. században már elért északkeleten Szentpétervárig, délnyugaton Lisszabonig, sőt az amerikai iker-kontinensig, amint a holland iskola – majd 1750 után az angol – Észak-Amerika gyarmatosságáig. A francia udvari bútorstílus mélységi hatása sem volt csekély, mert nem csupán a nagypolgári szalonokig ért, hanem az íves támlaformák, a kivágatos támlák, a görbített ágy- szék- és zsámoly-lábak a paraszti világ népi barokkjában is visszaköszöntek egyszerűsített formában, textilbevonat nélküli, sötét felületű bútorokon. A fa-ragasztásos, esetleg bronzöntvényes vagy  stukkózott pajzs- inda- gyümölcsfüzér-díszítések  helyett a népi bútorokon egy-egy magányos faragott díszmotívumot helyeztek el. A barokk dekorativitásnak létezett bizonyos előkelőségi társítása, összeházasítása saját ellentétével, a klasszicizmussal, ugyanis az „udvari klasszicizmus” emelkedett szigorúsága harmonizálni tudott a barokk fenséges drámaiságával, nehézkességével. A fenséges vonásokat azonban a 18. század első évtizede múltával unni kezdték – a barokk így rokokóvá könnyebbedett és játékosodott, elbúcsúztatva az udvari klasszicizmust is. Amikor pedig a rokokó váltott már ki ellenhatást, a klasszicizmus nem a korábbi válfajában, hanem mint már elsősorban polgári klasszicizmus tért vissza.

         A reneszánszból örökölt síkmennyezetű ágyakról a barokk mesterdarabok egyre nagyobb hányadánál eltűntek az oszlopok, egyre több lett a magastámlájú félfedeles, sőt, a fedéltelen főágy; a baldachinokat már a szoba vagy terem mennyezetére, esetleg az ágy fölé nyúló fém körvázra erősítették föl, sátorszerűen.  „Lengyel ágynak” nevezték (lit à la polonaise) a feltétlenül falhoz tolandó, egyik hosszanti oldalán is támlázott ágyat. Hollandia felől elterjedtek a külön hálószobák (általában a kisbaldachinos gyermekágy is itt helyezkedett) és az ünneplős tisztaszobák, Franciaország felől pedig a rokokó időszakban az összenyitható kisszobák, kabinetek, budoárok, ahol párnásszékeken, zsámolyokon kívül ülésre-fekvésre egyaránt alkalmas újféle heverőbútoroknak is helye lett: pamlagoknak, kanapéknak, choise-longue-oknak. (A choise-longue, vagyis a „hosszúszék” itthon megszokott írásmódja: sezlon).  A falikárpitozás és a kanapé damaszt- vagy selyemszatén-bevonata meg kellett egyezzen, vagy mintázat dolgában rokonian ki kellett egészítse egymást.  Az angol rokokó bútorfejlesztést elsősorban Thomas Chippendale neve reprezentálja máig, aki a Csatornán túli domináns diófa-használatot a gyarmati eredetű mahagóni használatára cserélte.

          A klasszicizmus visszatérése már a francia forradalom előtt, XVI. Lajos uralkodása idején megkezdődött (Angliában először Robert Adam bútortervezései számíthatók ide), majd a fordulatot a direktórium éveinek párizsi szalonélete tette kétségtelenné.  A textilbevonatokat leszámítva az  antik római formák kultusza jegyében jártak el. A szalontársasági heverők végein a támlák kihajlottak, csigába csavarodtak (méridienne, rekamié, paphose), számos háznál a főágy drapériáit is leszedték, és az ágy mellé kandelábereket állítottak.

Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó weboldal: Anfineo

Ágy-elméletek

A fekhely funkciós spektruma

Az ősidők fekhelyei

Az ágy fogalmi dualizmusa

Az ágy az ókorban – Egyiptom

Az ágy a görög-római ókorban

Ágyak és ágyköltemények a középkortól 1700-ig

(X)
Európai Unió Európai Szociális Alap

Ágyak és ágyköltemények a középkortól 1700-ig

SmartForm Anfineo HungaryAz Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunkban azt a rétegzett tematikát igyekszünk áttekinteni – illetve összetevőit behatóan ismertetni –, amely magának a programnak a kialakítása során elmélyült figyelmet követelt.  A kapcsolódó cikksorozatunk ágyhistóriai blokkjában legutóbb a keresztény későókorig jutottunk, mely időszak során a temetéseknél, hamvasztásoknál is szereplő halotti ágyak történeti letűnte kezdetét vette. Az alvóágy antik alapmodellje viszont –  a könnyű favázas, esztergált, bekötött,     nem nagyon széles fekvőbútor – még csaknem ezer éven át domináns maradt, kevés módosulással. Ami a módosulásokat illeti: az ágyállvány lábai meghosszabbodtak, de nem úgy, hogy a viszonylag alacsony ágyváltozatok is magasabbakká váltak volna, hanem a lábvonalak a fekvőfelület fölé nyúltak, ahol összekötő oldaldeszkákat kaptak. Az alsó-középkoron túli nagyközépkorban (12-13. század), majd még a késő-középkor első felében is (14. század) nagyjából ugyanazt a fekvőbútor-alakzatot látjuk a korabeli domborművi, falfestészeti, táblaképi és kódex-illusztrátori ábrázolásokon, kivéve a hidegebb klímájú tájak hajlékainak festészeti dokumentációját, mert ezt tekintve összetettebb megállapításokra kényszerülünk.  A keskeny, lapos ágy nem volt alkalmas arra, hogy a másutt szokásosnál sokkalta vastagabb, melegebb ágybélést és halmozott ágyneműt hordozzon, ezért az előkelő házaknál már a korai középkorban a mesterek bárddal hasított, nagy térfogatú pallódeszkákból ácsoltak ágykeretet, amelyhez eleve széles, három-négyszemélyes fekvőfelület illett. A rideg románkori várakban a nyílászárás fogyatékosságai miatt is tanácsos volt a nagyágyat elfüggönyözhetővé, körbe-kárpitozhatóvá, már ácsolati vázát nézve is sátorszerűvé, mennyezetessé tenni, oszlopokat alkalmazva. Az ágymennyezet gerendáihoz erősített függönyzet: a korai baldachin. Keleties, bizánci hatás is kiütközött mindebben – minthogy a konstantinápolyi előkelőségi ágyakat könnyebb vetésük ellenére is nagy díszépítményekké formálták, idővel gazdag  faragásokkal, tagozásokkal, berakásokkal.

              A gótika korában a váristálló személyzete változatlanul szalmafészkekben aludt, de az alacsony rangbéliek egy része a felső termek elkárpitozható alvófülkéiben, beépített ágyakban, szekrény-alvóhelyeken. A későgótikus-korareneszánsz korban már fűrészmalmok működtek, így egyre több településen a nagyágyak vastag, komor pallókereteit, zömök oszlopait kecsesebb és világosabb faalkatrészek váltották fel, amelyek enyhe viaszolása kiemelte a természetes színt és erezetet, a mérműves díszítőformáknál is. Hogy a németalföldi reneszánsz    megtartotta a súlyos, nehézkes, sötét ágyvázakat, az már tudatosan választott tájjellegű ízlést fejezett ki.  A díszítés általában visszatért az ornamentikus antik mintákhoz. Az így is díszoltárhoz, dísztrónushoz hasonló főágy fekvősíkja alól kerekes faágyak voltak kigördíthetők, a személyzet egyes bizalmi tagjai számára.   Ilyen szerkezeteket az ispotályok kórtermei és a papi tanintézeti kollégiumok hálótermei is felvonultattak.

              A 16. századi, érett reneszánsz nagy bútorművességi újítása a furnérvágás volt (az ókorban is ismerték, de csak Egyiptomban).  A szálkás, olcsóbb deszkákat el lehetett már fedni csinos falemezekkel, így a szerényebb polgári otthonok ágyai és az előkelőkéi közt csökkent a stílustávolság (orsó-oszlopos ágyak kereskedő-portákon is akadtak).  Innentől a támlaintarziák is fűrésszel készültek. A főágyon kívül alvópad-, vagy ágyszék-jellegű fekvőbútorok szolgáltak a háznál hasonló alapfunkcióval, de házi ravatalozáshoz is alkalmasan.

            A késő-reneszánszban vette kezdetét, de a 17. századi barokk korban vált széleskörű szokássá, hogy a főágy – amely a nappaliban helyezkedett; ekkoriban még nem váltak általánossá a hálószobák –, a térközépre kerüljön (lit de parade) és a ház ura vagy úrnője délelőttönként ágyban fogadja látogatóit  (tisztelők, ügyes-bajos dolgokban eljárók, odarendelt foglalkoztatott személyek, egyéb vendégek). A reprezentatív ágyak úgy váltak már tobzódóan díszesekké, hogy monumentálisabb és egyre kalandosabb szabású baldachin-rendszerük mellett a textilek szinte teljesen elfedték a favázakat: az ívelt támlaformák, ágypárkányok is brokát-bevonatot kaptak.

Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó weboldal: Anfineo

Ágy-elméletek

A fekhely funkciós spektruma

Az ősidők fekhelyei

Az ágy fogalmi dualizmusa

Az ágy az ókorban – Egyiptom

Az ágy a görög-római ókorban

(X)
Európai Unió Európai Szociális Alap

Az ágy a görög-római ókorban

Anfineo HungaryAz Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunkban azt a rétegzett tematikát igyekszünk áttekinteni – illetve összetevőit behatóan ismertetni –, amely magának a programnak a kialakítása során elmélyült figyelmet követelt. A cikksorozatunkban legutóbb bemutattuk, hogy az óegyiptomi ágykészítés olyan alapmintákat teremtett a későbbi ágybútor-formázás számára, amelyek a modern korra nézve is meghatározó előlegzésnek  bizonyultak. Az ógörög világ és a római Impérium ágyai tehát az egyiptomi előzményekhez képest nagymérvű alakzati eltéréseket nem mutattak, inkább arról lehet beszélni, hogy a dél-európai ókor ágyhasználati és ágytípus-differenciáltsága a gazdagabb leletanyag alapján sokkalta bővebben dokumentálható, rekonstruálható, és – az egykori keletű görög és latin írott források támasztékának is köszönhetően – a rekonstrukciók precizitási hitelessége is nagyobb fokú.

                 A hét görög bölcs korában (i. e. 6. század) a hellén area asztalosai már gyaluval dolgoztak. A takaros, szép illeszkedésű munkadarabok előállításához nem kellett annyi fedőmunka, díszítés, mint annak előtte, így nem csak az előkelőségeknek lehetett csinos ágyuk, bár, ha épp a hellén pásztorság alvási szokásairól beszélünk, oda az ágykultúra csak igen részlegesen, szórványosan ért el. Az ágyon étkezés antik szokása későbbi. Így az ekkori, magasra lábazott, lábzsámolyos fekvőbútorok, a klinék, csakis alvásra szolgálván, egyszerűbb alakot mutattak, mint évszázadok múltán. Az észak-itáliai etruszkság nagyon hasonló ágyakon aludt, mint a görög városlakók; erről szarkofágok-beli ábrázolások tudósítanak. A görög kliné változásait szintén ábrázolásokból lehet pontosan nyomon követni (domborművek, tanagra-szobrok, fekete- és vörösalakos technikájú vázafestmények). Amikor a nappali kliné-használat is megszokottá vált, vagyis a görög városiak kezdték az otthoni életük jelentősebb részét ágyban élni, a klinék lábai esztergával gömbölyítettekké váltak, dísz-tagoltságot kaptak, sőt, voluta-motívumok (vésetes csigadíszek) jelentek meg rajtuk, a felső ágyrészekhez kényelmesebb, párnázottabb támlák tartoztak. Plasztikusabb, már szobrászati jellegű díszességet azonban csak a római korban öltöttek a vagyonosabb családok (patrícius famíliák) rezidenciáiban meghúzódó ágyak. Az utókori múzeumokra maradt óantik ágymodellek zöme nem faanyagú (még ha a maguk idején ácsolt-faragott volt is az ágyak többsége), hanem bronzból, ezüstből, márványból, ivorból, szaruból van.

                 A római jómódúak átvették a fekvő otthoni élet kultúráját, egyre drapériásabb, egyre dúsabban öltöztetett, egyre cifrább lábú ágyaikkal, amelyeket hordozható változatukban gyaloghintónak nevezünk. Már a falba süllyesztett, elfüggönyözhető kőpadka-fülkék inkább az insulákra (a többemeletes bérházakra), illetve a bordélyokra voltak jellemzők. A gazdagoknál is akadtak csakis alvásra használatos ágyak, nevük lectus cubicularis vagy lectus genialis (kamraágy). Az átriumos lakóház közösségi tereiben viszont oldalfekvéses étkezésre való, és fekve-mulatásra szolgáló nappali és éjszakai ágyak ékeskedtek, köztük háromszemélyes is (lectus discubitorius, lectus tricliniaris), egyik-másik melléktérben pedig iratokkal-dolgozásra és tanulásra elhelyezett ágy várakozott (lectus lucubratorius, bár a leghivatásosabb írástudók, az auctorok pulpitusnál állva olvastak-írtak munkaszobáikban). A halotti ágy, amelyen a házból az égetőhelyre vitték az elhunyt tetemét: lectus funebris, lectus emortualis. A keresztény későókor a lectus funebris-t már koporsóval  helyettesítette.

Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó weboldal: Anfineo

Ágy-elméletek

A fekhely funkciós spektruma

Az ősidők fekhelyei

Az ágy fogalmi dualizmusa

Az ágy az ókorban – Egyiptom

(X)
Európai Unió Európai Szociális Alap

Az ágy az ókorban – Egyiptom

SmartForm Anfineo HungaryAz Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunkban azt a rétegzett tematikát igyekszünk áttekinteni – illetve összetevőit behatóan ismertetni –, amely magának a programnak a kialakítása során elmélyült figyelmet követelt. A kapcsolódó cikksorozatunk bútortörténeti részét folytatva, jelen írásunkkal a bútor-antikvitások – főként az antik ágyfajták – tárgyköréhez érkezünk. Csak most, ugyanis a legkorábbi ágyak – amelyekről az eddigiekben szó volt –, nem antikvitások. Egyrészt azért nem, mert őskunyhók-beli ágy-példányok egyáltalán nem maradtak fenn, sőt, korabeli (nem utókori-rekonstrukciós) ábrázolásaik sem, a maguk idején pedig természetesen nem számítottak azok antikvitásoknak. Másrészt amúgy is meg szokás különböztetni egymástól az ősi és az az antik módon régi dolgokat. Az „antik” jelző négy tulajdonságot foglal össze. Nem egyszerűen a letűnt korbeli jelleget (1) különbözteti meg az aktuálisan korszerű jellegtől, hanem arra is utal, hogy magasan fejlett  civilizációs-kulturális közegből (2) származik az a holmi, vagy más dolog, amire vonatkoztatjuk. A dorongnyelű kőbalta régibb, mint az antik szekercék.  Mondhatnánk ugyan, hogy az ősidőkben is voltak relatíve kiugróan fejlett keramikus stb. térségek, de gyakorlatilag nem szokás a haladott ókor előtti antik tárgyegyüttesekről beszélni. Amit az ógörögök barbárnak mondtak, az nem „antik” (3).   További megszorítás, hogy elsődlegesen európai vonatkozású a jelző: az egyiptomi leletkincsre, vagy a felső-Jangce vidékén talált ezeréves pipafaragásokra nem, vagy ritkán használatos. Más a helyzet azokkal a távolkeleti tárgyakkal, szőnyegekkel, nagyméretű díszvázákkal, asztalkákkal, zsámolyokkal, paravánokkal, lampionokkal, sakk-készletekkel stb., amelyeknek a 18-19. században divatja támadt Londonban és a kontinentális Európában, így terjedelmes helyük lett a párizsi antikváriumok zsúfolt raktereiben is. A „legantikabb antikvitás” azonban nem más, mint a legrégebbi nem-ősi európaiság, vagyis az ókori görög és latin kultúra és civilizáció.

                  Mégis, a legrégebbi máig fennmaradt ágy, amely Egyiptomban készült, kb. 4700 éve, királynéi használatra, teljességgel antik benyomást tesz ránk. Mivel legtöbbünk nincs archeológus-szakértői fokon beavatva morfologikus apróságokba: ha nem tájékoztatnának, hogy fáraó-feleségnek a helybeni megrendelésű ágya volt ez, tétovázás nélkül elhinnénk akár azt az állítást is, hogy egy Vergilius-kori római hetéra alkottatta meg magának. A széles ágykeretet patás állat-végtagokat mintázó, fél méternél valamivel hosszabb, faragott ágylábak tartják; a mester (eszterga híján) aranyszínű vastag kitteléssel tette a felületeket simává, az összeépítési csomópontok durvaságát fedetté. A fekvőfelület széles, hosszantian alig bővebb, alakja tehát viszonylag tömzsi négyszög; az ágyszélek közé pálmarost- vagy háncsháló van kifeszítve, erre kerültek egykor a puhább kényelmi rétegek.  Az ágy egyik végében keretszerű támla látható, a másik végében odaapplikált nyaktámasz, amely hajviselet-kíméletre is szolgált – ilyen toldalékrészt az egyidejű kínai ágyakon is alkalmaztak az ottani kézműiparosok. Egyiptomi ágy-ábrázolások már az i. e. 4. évezred végéről is fennmaradtak, így tudni lehet nemesfém-, gyöngyház-, illetve elefántcsont-berakásokról is a Nílus-környéki előkelőségi ágyaknál, valamint a gyékény-dobrész helyén bőrhevederekről, amelyek matracféléket tartottak. A moszkitók ellen már akkor védtek ágyfüggönyök, a bútor köré helyezett állványokra rendezve.  A „csupán” háromezer-néhányszáz éves Tutankhamen (Tutenhamon) -sírból tábori ágyak is előkerültek, fém csuklópántokkal, duplán összehajthatóan.

Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó weboldal: Anfineo

Ágy-elméletek

A fekhely funkciós spektruma

Az ősidők fekhelyei

Az ágy fogalmi dualizmusa

(X)
Európai Unió Európai Szociális Alap