Kötélre csíptetett idézetek és versmondó versenyek Somogyban

Kötélre csíptetett idézetekkel, közös szavalattal és versmondó versenyekkel is ünneplik a költészet napját Somogy megyében.

Kaposváron a Csiky Gergely Színház, a Compass Európai Ifjúsági Közösségért Egyesület, valamint a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár Idézz, Kaposvár! című programjával kedden tíz órától a Vigasságok terén tiszteleg a költők, a költészet előtt, és köszönti a versszeretőket. Az eseményen fellépnek a teátrum művészei, önálló műsorral jelentkezik Kemény Zsófia slammer, író, költő, a részt vevő iskolások közösen szavalják el Utassy József Hol ifjúságod tűnt el című versét, valamint cetliket csíptetnek kedvenc idézetükkel egy, az Együd Árpád Kulturális Központ és a könyvtár épületét ideiglenesen összekötő kötélre. A könyvtárban délután fél négykor kiállítást nyit a Makovecz Imre Művészeti Szakkollégium, négy órától pedig Závada Péter költővel találkozhat a közönség.

Balatonszárszón, ahol József Attila életét vesztette, kedden délelőtt kilenc órától a költő szobránál tartanak koszorúzással egybekötött megemlékezést. A településen rendezik a róla elnevezett szavalóverseny Somogy megyei döntőjét általános iskolásoknak, utána a József Attila Emlékházban “verskoncertet” ad a Kultúr Találka együttes. Siófokon idén is megrendezik a hagyományos költészetnapi versmondó versenyt. A Kálmán Imre Kulturális Központban zajló eseményen középiskolás, valamint felsőoktatási hallgató és felnőtt kategóriában lehet indulni, utána a Fő téren közös versmondásra várják a város lakóit. Balatonszemesen a Latinovits művelődési házban hétfőn délelőtt tíz órától Költőink szava címmel vers-dalokkal, feldolgozásokkal várják a közönséget, Fonyódon kedden a múzeumban versmaratont, a Lábod-Rinyabesenyő-Sziágy pusztán található erdei iskolában általános iskolás versmondó versenyt tartanak.

Forrás: MTI