Újranyitotta kulturális központját a Kaposvári Egyetem

Újranyitotta kulturális központját a Kaposvári Egyetem (KE) szerdán, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson művészhallgatói számára és gazdagítsa a somogyi megyeszékhely kulturális életét. Hatos Pál, a KE Rippl-Rónai Művészeti Karának dékánja az MTI érdeklődésére elmondta, a kaposváriak által Latinka-házként ismert ingatlan évekkel ezelőtt megújult, de színpad- és hangtechnika hiányában nem tudták használni. E probléma megoldásában a Nemzeti Színház és a Csiky Gergely Színház nyújtott segítséget.

Az 1961-ben Latinka Sándor Művelődési Központként átadott épület több mint harminc éven szolgálta a város kultúráját. Számos helyi rendezvénynek adott otthont, itt mutatta be új műsorait a Somogy Táncegyüttes, de színpadán a hazai színházművészet legendái, a magyar beat-nemzedék kiváló előadói, és mások mellett a világhírű Nashville Teens is fellépett – utalt rá. A dékán közölte, hogy az újranyitással a központ az egyetem mint szellemi műhely egyik legfontosabb terepe lesz, amely színházépületként, rendezvény- és kiállítási helyszínként egyaránt funkcionál majd.

A Kaposvári Egyetem színészképzése országos jelentőségű, a diákok olyan neves tanároktól tanulhatnak, mint Vidnyánszky Attila, Eperjes Károly, Szikora János, Cserhalmi György és Cseke Péter – mutatott rá. Megjegyezte, a hallgatók produkcióikat eddig stúdiószínházban, a szűkebb nyilvánosságnak, mindössze 10-40 embernek mutathatták be, mostantól azonban igazi színházi körülmények között, 300-400 tagú nézőközönség előtt játszhatnak.

Azt reméljük, hogy a kulturális központ működésével erősödik a város és az egyetem kapcsolata, intenzívebbé válik a kulturális élet – mondta Hatos Pál.

Forrás: MTI